Megdöbbentő, milyen kevés fiatal sportol

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen – a többi között ez derült ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből.

A kutatásban ötezer fiatal vett részt a 12-24 éves korosztályból, valamint kétezer szülő, akik 12-18 éves fiatalt nevelnek. Összesen tíz országot (Ausztrália, Brazília, Franciaország, Németország, Indonézia, Olaszország, Nigéria, Spanyolország, Svájc és az Egyesült Államok) vontak be a felmérésbe, amelynek célja az volt, hogy kiderüljön, mennyit sportol a Z generáció, mi motiválja és mi akadályozza őket a mindennapos testmozgásban.

kisfiú focilabdával, sport, testmozgás
Csupán minden ötödik fiatal sportol egy tíz országra kiterjedő felmérés tanúsága szerint. Fotó: Getty Images

Az eredmények szerint csak minden ötödik fiatal sportol – de aki igen, elégedettebb és magabiztosabb inaktív kortársainál. Eközben a Z generáció tagjainak 72 százaléka tartja fontosnak az aktív sportolást, a válaszadók több mint fele (55 százalék) pedig még iskolába is szívesebben megy azokon a napokon, amikor van ott lehetősége testmozgásra. Mi több, sokuk elégedettebb a tanulmányi eredményeivel, és úgy érzi, jobban tud koncentrálni a testmozgás után. A kutatás lényeges megállapítása, hogy a szülők többsége (több mint 90 százaléka) elismeri a sportolás egészségre gyakorolt előnyeit.

Amikor arról kérdezték őket, hogy milyen akadályok vagy aggályok gátolják őket a sportolásban, a fiatalok elsősorban az egyéb kötelezettségeiket, főleg a tanulást említették (67 százalék). Az eredményekből az is kiderül, hogy nem akarnak ismeretlen emberekkel sportolni (53 százalék), ahogy egyedül sem (50 százalék). Minden második válaszadó (49 százalék) pedig mások róla alkotott értékítélete miatt aggódik, esetleg amiatt, hogy nincs elég jó fizikai állapotban (49 százalék).

Melyek a legjobb mozgásformák gyerekeknek? Mutatjuk, mit javasolnak a szakértők.

Az elégtelen fizikai aktivitásról a globális kihívások is tehetnek. A fiatalok több mint egyharmada (37 százalék) a megélhetési válság miatt sportol kevesebbet, minden harmadiknak pedig (30 százalék) az éghajlatváltozás okozta szélsőségesen meleg, csapadékos vagy vízhiányos időjárás korlátozza a lehetőségeit a testmozgásra. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a megkérdezettek harmada (31 százalék) saját bevallása szerint a COVID-19 következtében mozog kevesebbet, 13 százalékuk pedig még mindig jelentős szorongást és aggodalmat érez a járvány terjedésével kapcsolatban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, estétől nagyrészt kiderül az ég, de délnyugaton és helyenként északon, északkeleten még éjjel is maradhatnak felhős körzetek. A nappali csapadék késő estére lecseng, utána száraz idő várható. Az északnyugati szél időnként élénk, estig néhol még erős is lehet.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendes északi, északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.