Ezért ne dobd ki a karfiol leveleit

Te is automatikusan a szemetesbe dobod a zöldségek bizonyos részeit, például a héjat és a leveleket? Pedig nem feltétlenül kellene így tenned: ezeket ugyanis nemcsak komposztálhatod, de többségüket akár el is fogyaszthatod.

Kevesen tudják, de a karfiol leveleit nem feltétlenül kell kidobni, hiszen meg lehet őket enni. Teheted például krémlevesbe vagy húslevesbe, de akár meg is párolhatod a karfiolrózsákkal együtt – erre hívta fel a figyelmet az egyik Facebook-posztjában a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ).

A bejegyzéshez hozzászólók egyébként arra is felhívták a figyelmet, hogy nemcsak a karfiol, hanem a karalábé, a retek és a sárgarépa levelei is ehetőek.

Ízletes és egészséges ételek szezonális zöldségekből

Az MDOSZ által nemrég indított, Főzz okosan az Okostányérral című edukációs sorozat második részében a karfiol mellett a pritamin paprika, a csiperkegomba és a cukkini elkészítéséhez is adtak tippeket a szakértők. Mint kiemelték, a pritamin paprikát és a csiperkegombát nem javasolt főzni, sütőben, mikróban és párolva azonban mindössze néhány perc alatt nagyszerű ételeket varázsolhatsz ezekből is.

javaslatok a karfiol, a pritamin paprika, a csiperkegomba és a cukkini elkészítéséhez

A gombaféléket csak rövid ideig ajánlott hőkezelni, így ugyanis roppanósak és ízletesek maradnak. A megpárolt pritamin paprikából – némi póréhagyma és tejföl hozzáadásával – finom szósz készülhet, amelyet tésztával vagy sült hússal fogyaszthatsz.

A fentiek mellett a cukkiniből is érdemes minél többet venni és enni, amíg tart a szezonja. Az akár nyersen is fogyasztható zöldség igen változatosan felhasználható: lehet belőle köret, főzelék vagy akár rakott étel is.

Így készítsd el a padlizsánt, hogy ne veszítsen vitamintartalmából!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!