Kiderült, melyik a legjobb mascarpone

A Szupermenta termékteszten ezúttal 18 mascarponét vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, négy mascarpone esetében azonban előfordultak jelölési hibák. Lezajlott a szokásos kedveltségi vizsgálat is, ahol kiderült, melyik a legjobb közülük.

18 friss és krémes mascarponét tesztelt a Szupermenta - olvasható a Nébih honlapján . Származást tekintve nyolc külföldön gyártott - hat olasz, két osztrák - és tíz hazai előállítású terméket vettek nagyító alá az analitikus szakemberek. A vizsgált termékek zsírtartalma a laboratóriumi eredmények alapján 21,6-50,2 százalék között mozgott.

Mascarponékat vettek górcső alá a Nébih szakemberei.
Mascarponékat vettek górcső alá a Nébih szakemberei. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Akadtak problémák, de szerencsére nem sok

A Nébih laboratóriumaiban a szakemberek ez alkalommal is elvégezték az élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatokat, a többi között ellenőrizték a hamisítás előfordulását, továbbá a tartósítószer-, a laktóztartalom és a mikrobiológiai vizsgálatokra is sor került. E szempontok mentén mindent rendben találtak a hozzáértők.

Mi van a dobozos tejben? Részletek .

A hatósági felügyelők a helyes jelölés ellenőrzése céljából megvizsgálták a termékek csomagolásán a zsírra , a telített zsírsavakra és a szárazanyagban lévő zsírtartalomra vonatkozó jelöléseket, de a fehérjetartalom, a GMO-mentességre utaló felirat és az allergének jelölésének ellenőrzése sem maradhatott el. Ezek vonatkozásában is mindent rendben találtak.

Négy termék esetében azonban akadtak egyéb jelölési hibák, a tápértékjelöléssel, a nem megfelelően jelölt összetevőkkel és a mennyiség jelölésével kapcsolatban egyaránt. A hibák miatt az érintett mascarponék forgalmazói ellen hatósági eljárás indult; a hatósági felügyelők élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabnak ki, amelynek várható összege együttesen mintegy 150.000 forint.

A legjobb mascarpone

Az elméleti vizsgálódást a kedveltségi vizsgálat követte, amely során ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a dobogó legfelső fokára a Galbani Mascarpone Érlelés nélkül készült, zsírdús, friss sajt állhatott, a második helyen a Milfina Mascarpone Tejszínes, zsírdús, friss krémsajt végzett, míg a harmadik helyet a Kisteleki Mascarpone krém Utóhőkezelt cukrászati és gasztronómiai készítmény érdemelte ki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Reggel még több helyen eshet, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, ezzel együtt északon délután egyre inkább kisüt a nap. Ezzel szemben a déli, délnyugati országrészben a felhőzet átmeneti felszakadozását követően erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és ott délután is valószínűek záporok, zivatarok. Többfelé lesz élénk, helyenként erős az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra