Ha az van ráírva egy tejesdobozra, hogy "TEJ", akkor nem is lehet benne más. Uniós előírás alapján ugyanis csak azt a terméket lehet tejnek nevezni, ami kizárólag tejet tartalmaz, tehát tartalmazza mindazokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, amelyek eredetileg a tejben vannak. (Emlékezhetünk még a boltokból egy ideje eltűnt "reggeli italokra", ezekben tejipari melléktermékek - tejsavó, permeátum - helyettesítették a tej jó részét, nem is nevezhették a zacskón vagy dobozon tejnek a gyártók.) A tejben tehát nincs semmilyen tartósítószer, ízfokozó, állományjavító vagy bármilyen idegen anyag.
De akkor mitől áll el akár fél évig is egy doboz tej? - kérdezik sokan. És milyen tej az, amiből nem lehet aludttejet készíteni?!
A válasz a hőkezelési eljárásban , annak különböző változataiban rejlik. A legrégebben használt módszer a pasztörizálás. Ennek lényege, a tejben a mikroorganizmusok számát olyan szintre csökkentsék, amely már nem jelent egészségügyi kockázatot, egyúttal a termék eltarthatóságát meghosszabbítja.
A tejet a pasztörizálás során 72°C hőmérsékleten 15 másodpercig vagy ezzel egyenértékű más hőmérséklet-idő kombináció szerint hőkezelik, majd a legrövidebb időn belül legalább 6°C-ra hűtik. Ezzel a tejben lévő kórokozók (többek között a Listeria, a Salmonella , a Yersinia, a Campylobacter, az E. Coli) nagy része elpusztul, így a tej fogyasztása biztonságosabbá válik és hosszabb ideig (6 C°-on tárolva 3-5 napig) eltartható.
Az UHT (Ultra Hight Temperature Treated) kifejezés az ultramagas hőmérsékleten történő hőkezelést, vagy más néven ultrapasztőrözést jelenti. Az eljárás során a tejet nagyon rövid időre (minimum 1 másodpercre) 135 C°-ra hevítik. Ezután gyorsan lehűtik és aszeptikus, azaz fertőző anyagoktól mentes környezetben aszeptikus, hatrétegű csomagolásba töltik, ami megakadályozza, hogy a tej fénnyel és levegővel érintkezzen. Így érhető el, hogy a termékben ne maradjon olyan életképes mikroorganizmus és spóra, ami a szobahőmérsékleten való tárolás során szaporodásnak indulna, ennek köszönhetően a tej - bontatlan csomagolásban - fél évig is fogyasztható marad. Ez az eljárás a legkevésbé kíméletes, gyakorlatilag sterilizálja a terméket, és az eljárás során alkalmazott nagyon magas hőmérséklet miatt alakul ki a jellegzetes "UHT-íz", ami miatt sokan idegenkednek ettől a terméktől.
Ennél kíméletesebb eljárás az ESL (Extend Shelf Life) hőkezelés, ami tulajdonképpen az UHT technika és a pasztőrözés között áll. Lényege, hogy a tejet csak pár pillanatig tartják 100-135°C közötti hőmérsékleten, majd gyorsan lehűtik. Eredményeképpen nincs kellemetlen mellékíz, viszont tovább eláll, 6°C alatt tárolva 14-21 napig is eltartható.
Ezek a hőkezelési eljárások adják meg a választ az aludttej kérdésére is. A tej alvadását a benne természetesen élő baktériumflóra váltja ki, márpedig a tartósítási eljárások lényege éppen ezen baktériumok számának csökkentése vagy éppen teljes elpusztításuk. Ezért van az, hogy a pasztörizált tej még megalszik, az UHT viszont csak megromlik, megkeseredik, ha kikerül a dobozból és napokig szobahőmérsékleten, egy lefedetlen bögrében tartják.
A hőkezelési eljárások mellett a tej íze , szubjektív minősítése még számos dologtól függ, így az azt adó állat genetikai tulajdonságaitól, az elfogyasztott takarmánytól, de még az időjárástól is. No meg persze a zsírtartalmától, ami újabb találgatásokra ad okot - vajon hogyan lesz ugyanabból az alapanyagból 0 vagy 3,5 százalék zsírtartalmú tej.
A nyers tehéntej zsírtartalma 3-5 százalék között van. A feldolgozás során az üzemben gépi fölözéssel leválasztják a tejzsírt, ebből lesz a tejszín. A folyamat lehet teljes, amikor 0 százalékos, illetve részleges, amikor a kívánt zsírtartalmú tejet (például 0,5, 1,5, 2,8, vagy 3,5 százalék) állítanak elő. (A szabályoknak az is megfelel, ha a 0 százalékos tejhez adagolnak megfelelő mennyiségű tejszínt.)
A lényeg, hogy a feldolgozási eljárások nem változtatják, nem változtathatják meg a tej alaptulajdonságait.
