Segíti az agyműködést egy kínai meditációs technika

Egy nemrégiben közzétett tanulmány szerint úgy tűnik, hogy egy kínai eredetű meditációs technika már akár 11 órányi gyakorlás után is elősegíti az agy viselkedésszabályozó működését.

Az amerikai Oregoni Egyetem és a kínai Dalian Műszaki Egyetem kutatói az úgynevezett integratív test-lélek tréning (IBMT) hatását vizsgálták, amelyet az 1990-es években a hagyományos kínai orvoslás alapján fejlesztettek ki és amelyet több ezren gyakorolnak Kínában.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban közzétett tanulmány elkészítésében 45 ember működött közre, akik felerészben az IBMT-t, felerészben pedig relaxációt gyakoroltak. A képalkotó eljárások azt mutatták, hogy a meditáló csoportban megnőtt az idegi kapcsolatok száma az elülső cingulum területén (ez a régió szabályozza az érzelmeket és a viselkedést).

Depresszió "Az eredményeink összefüggenek az önszabályozással kapcsolatos idegi hálózatokban létrejövő szerkezeti változásokkal" - magyarázta Michael Posner, az Oregoni Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője. " Az IBMT hatására a legnagyobb változások abban az idegpályában jönnek létre, amelyről korábban kimutatták, hogy kapcsolatbn áll a konfliktuskezelési képességek terén tapasztalható egyéni különbségekkel."

Az elülső cingulum aktivációjának károsodását megfigyelték figyelemzavarban, demenciában, depresszióban, skizofréniában és számos más betegségben is.

A kutatók szerint a meditáló csoportban emellett kisebb volt a szorongás szintje, ritkábban fordult elő depresszió, düh és fáradékonyság, mint a relaxáló kontrollcsoportban.

"Úgy gondoljuk, az eredmények érdeklődésre tarthatnak számot az oktatás, az egészségügy és az idegtudomány, továbbá a nagyközönség részéről is" - mondta el Yi-Yuan Tang, a Dalian Egyetem kutatócsoportjának vezetője.

Az IBMT légzéstechnikák és a képzelet segítségével segíti elő a test-lélek tudatot, hogy eljuthassunk az úgynevezett "éber pihenés" állapotába. A tudósok azt feltételezik, hogy a változások mögött a fehérállományban elhelyezkedő idegpályák átrendeződése vagy az idegi kapcsolatokat körülvevő mielinhüvely mennyiségének megnövekedése áll. Az IBMT segítségével jobban megismerhetjük, hogyan befolyásolja a gyakorlás az agy plaszticitását.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +14 °C

Az északkeleti harmad mellett délnyugaton, nyugaton is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Ezeken a részeken egyre több helyen várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra