Négy tipp, hogy az új év valóban jobb legyen

A legtöbb ember számára nem indulhat az új év valamilyen egészséggel kapcsolatos fogadalom nélkül. De nem kell feltétlenül elérhetetlennek tűnő célokat kitűznünk magunk elé. Az apró szokások, kis célok amellett, hogy jóval könnyebben elérhetők, sokszor többet adnak lelkileg és fizikailag, mint a nagy tervek vagy a drasztikus váltás.

A legnépszerűbb újévi fogadalmak közé tartozik az egészséges életmódra, ezzel együtt az egészséges étrendre való átállás, a fogyás, a rendszeres testmozgás, illetve a káros szokások - például a dohányzás vagy egyéb függőségek - elhagyása, esetleg korlátozása. Akad, aki mentális egészsége megőrzésére szeretne több időt fordítani, mások a társas, családi kapcsolataikon javítanának. Megint mások az internetezéssel töltött időt, a közösségimédia-fogyasztásukat szeretnék visszavágni. Mindenkinél más a prioritás. A hangsúly azon van, hogy ki mennyire kitartó. Hogy az elhatározás elég erős-e, a lelkesedés pedig megmarad-e egész évben, vagy csak pár hétig, esetleg hónapig tart.

újévi fogdalmak
Új év, új célok. Hamar kiderül, sikerül-e teljesíteni ezeket. Fotó: Getty Images

A fogadalom nem egyenlő az önsanyargatással

A New York Times szerzője, Tara Parker-Pope egészen más szemszögből közelíti meg az újévi fogadalmakat. Véleménye szerint az a fontos, hogy apró, egyszerű dolgokkal próbáljunk pozitív változást elérni. Csupa olyasmivel, ami örömöt okoz, amivel valóban jót teszünk magunknak. Ez lehet bármi - egy szokás vagy akár tevékenység -, ami javítja fizikai és mentális egészségünket, hozzájárul jó közérzetünkhöz, növeli elégedettségünket és boldoggá tesz bennünket. Az alábbiakban a New York Times-ban megjelent bejegyzésből szemezgettünk.

  • Készítsünk "hálafotót". Parker-Pope szerint előrevisz bennünket, ha mindennap megörökítünk egy kellemes, örömteli pillanatot, amely elégedettséggel tölt el bennünket, és amelyre később is jó érzés visszaemlékezni. Ez lehet egy finom étel, egy naplemente vagy akár egy szép kert látványa. Bármi, amit adott pillanatban különlegesnek érzünk.

  • Tizenkét szem szőlőt megenni látszólag nem annyira különleges szokás, de például bútorokat kidobálni az ablakon, hét hullámot átugrani, vagy medvebőrbe bújva táncolni már nem épp hétköznapi módjai annak, hogy az új esztendőt köszöntsük. Mutatjuk, melyek a legkülönlegesebb vagy éppen legbizarrabb újévi szokások a világban.

    Tegyünk fizikai állóképességünkért, de egy kicsit másképp. Iktassunk be gyakori, ám rövid gyakorlatsorokat, amelyek átmozgatnak, de nem unalmasak és amelyeket szívesen végzünk. A több órás, kemény edzések sokakat elriasztanak a rendszeres testmozgástól. Aki nem szeretne az edzőteremben izzadni, vagy mindennap meghatározott kilométert lefutni, esetleg ugyanazt a tornaprogramot lenyomni, tarthat rövidebb "mozgásszüneteket". Parker-Pope szerint jó megoldás lehet, ha telefonálás közben nem egy helyben állunk vagy ülünk, hanem sétálunk. Ha néhány óránként elvégzünk tíz-húsz fekvőtámaszt, felülést, vagy lépcsőzünk egyet. A hangsúly a rendszerességen és a változatosságon legyen.

  • Legyünk tisztában az érzéseinkkel. Mindennapi rutintevékenységeink közepette - amikor fogat mosunk vagy kávét főzünk - szánjunk pár pillanatot arra, hogy megkérdezzük magunktól, hogy vagyunk valójában. Keressünk egy szót, amely pontosan leírja aktuális lelkiállapotunkat. Nyugtalan? Energikus? Elégedett? Görcsös? Tanulmányok szerint, ha felcímkézzük az érzéseinket, az segít csökkenteni a stresszt és a negatív gondolatok kiváltotta rossz érzéseket.

  • Szánjunk minőségi időt magunkra. Parker-Pope szerint a nap legszebb óráit - vagy azokból valamennyit lecsippentve - érdemes magunkra szánni. Hogy ne csak lopott perceink legyenek, amikor már hullafáradtak vagyunk, vagy éppen ráérünk. Használjuk ki a nap számunkra legkedvesebb időszakát. Ha a naplemente előtti perceket szeretjük a legjobban, akkor álljunk meg, élvezzük ki, profitáljunk belőle. Ne akkor csekkoljunk az e-maljeinket, vagy pótoljuk be az elmaradt házimunkát, mert így tudunk a leghatékonyabban gondoskodni önmagunkról.

Így lehet kiegyensúlyozott az új év

Van néhány alapvető kérdés, amelyre ha őszintén válaszolunk, az nagyban megkönnyítheti újévi vállalásainkat, célkitűzéseinket. Ezek közé tartozik, hogy összeszedjük, mit tettünk magunkért, saját jóllétünkért az előző évben. Hogy áttekintjük, vajon felvettünk-e új - egészségünkre nézve előnyös vagy káros - szokásokat. És hogy ezeket igyekszünk-e megtartani 2022-ben is, vagy inkább szeretnénk megszabadulni tőlük.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

Estig a gomolyfelhő-képződés mellett még sok napsütésre számíthatunk, azonban az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak késő délutántól. Legfeljebb néhány helyen - főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra