Az agy meglepő ellenségei

HáziPatika

Ha szeretnénk, hogy agyunk hosszú ideig egészséges maradjon és megfelelően működjön, akkor fontos, hogy igyekezzünk elkerülni az alábbi hibákat.

Túl kevés alvás

Milyen egészségügyi problémákat okozhat rövid és hosszú távon az alváshiány? Részletek itt.

Ha hosszú távon nem alszunk eleget, akkor ez növeli az időskori elbutulás és azAlzheimer-kórkialakulásának kockázatát. Agyunknak az a legjobb, ha van egy jól megszokott alvási rutinunk, amelytől csak nagyon ritkán térünk el. Alvászavarok esetén kerüljük a koffeint és az alkoholt, valamint lefekvés előtt egy órával már ne nézegessük a laptopunkat és a telefonunkat.

Magány

Kutatások igazolják, hogy az emberek, akik sokat vannak egyedül, ritkán járnak társaságba, nagyobb valószínűséggel válnak Alzheimer-kórossá. Éppen ezért figyeljünk oda arra is, hogy legyen társasági életünk.

A túlzottan hangos zenehallgatással is árthatunk az agyunknak
A túlzottan hangos zenehallgatással is árthatunk agyunknak

Gyorsételek

Egy tanulmány szerint azoknál az embereknél, akik sok hamburgert, sült krumplit, csipszet és üdítőt fogyasztanak, kisebb az agynak az a része, amely a memóriáért és a szellemi egészségért felel. Az agyvédő étrendnek sok bogyós gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonafélét, diófélét és leveles zöldséget kell tartalmaznia. Emellett fontos, hogy kerüljük a túlevést is, mivel azelhízásis nagyon rossz hatással van az agyunkra.

Túl hangos zenehallgatás

Ha túl hangosan hallgatunk zenét fülhallgatón keresztül, akkor akár már 30 perc alatt károsíthatjuk a hallásunkat. Ráadásul a halláskárosodás az idősebbeknél gyakran kéz a kézben jár az Alzheimer-kórral, illetve az agyszövetvesztéssel. A probléma alapját az képezi, hogy az agynak túl sok munkájába kerül megérteni a bömbölő hangjeleket, emiatt nem képes eltárolni a hallottakat a memóriánkba. Ha ezt szeretnénk elkerülni, soha ne hallgassunk zenét hangosabban az eszköz maximum hangerejének 60 százalékánál.


Mozgásszegény életmód

Minél hosszabb idő telik el az életünkből rendszeres sportolás nélkül, annál nagyobb az esélyünk a demenciára, sőt a cukorbetegségre, a szív- és érrendszeri betegségekre és a magas vérnyomásra is. Heti háromszor 45 perc közepes intenzitású mozgással már sokat tehetünk agyunk egészségéért is. Érdemes továbbá kerülni a dohányzást.

Forrás: webmd.com

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+26, +31 °C
Minimum:
+10, +15 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt gyengén fátyol- és gomolyfelhős lesz az ég, csapadék nem alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag