Mekkora zaj okoz hallásromlást?

A közhiedelem a halláskárosodást hajlamos pusztán a túl nagy hangerővel összekapcsolni, valójában azonban ennél szélesebb azon behatások skálája, amelyek maradandó kárt okozhatnak e becses érzékünkben. Mire érdemes odafigyelni?

Hallásunk mechanikája - nagyon röviden összefoglalva - úgy működik, hogy a középfülben lévő kengyel a belső fülben lévő folyadékhoz továbbítja a beérkező hangrezgéseket. Ez a folyadék közvetítő szerepet játszik, átadva a rezgést a Corti-féle szerven elhelyezkedő szőrsejteknek, amelyek a mozgás hatására elektromos jeleket továbbítanak a hallóidegek felé. A túl erős hangok azonban képesek lehetnek a folyadékot olyan erős mozgásba hozni, amely a szőrsejtek károsodását, megtörését eredményezi. Sajnos ez a sérülés visszafordíthatatlan, nincs rá bevethető gyógymód.

A hangerő meghatározó

Való igaz, hogy létezik olyan erős zaj, amely önmagában is előidézhet gondokat. A hangok intenzitását decibelben mérjük. A nullás érték azt a küszöböt jelenti, amelyet még éppen képesek vagyunk érzékelni. A suttogás nagyjából 15 decibelt ér el, az átlagos beszéd már 60 decibelt. Egy mentőautó szirénája vagy egy rockkoncert körülbelül 120 decibellel szól, az ennél hangosabb dolgok pedig egyre inkább veszélyesek a fülünk egészségére nézve.

A külső behatások mellett számos egyéb tényező is okozhatja hallásunk romlását.

Egy 140 decibel feletti zaj, például egy túl közel felrobbanó tűzijáték azonnali sérülést, fájdalmat, szélsőséges esetben akár visszafordíthatatlan halláskárosodást okozhat. Csak összehasonlításképpen: a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon a helyi nézők által előszeretettel megszólaltatott népi hangszer, a vuvuzela körülbelül 127 decibelre képes.

A zene sem élvezhető mértéktelenül

A hangerő mellett ugyanakkor egy másik tényező is jelentős szerepet játszik, ez pedig az az idő, ameddig az adott hanghatásnak kitesszük magunkat. Hallásromlást okozhat ugyanis az is, ha tartósan magasabb hangerőt kell elviselnie fülünknek. Ez bizonyos munkahelyeken elkerülhetetlen, ezért ott előírás valamilyen hallásvédő eszköz használata a napi több órás zajkáosz elleni védekezés érdekében. Ilyen tekintetben tehát kijelenthető, már akár a 85 decibelnél erősebb hangok is okozhatnak bajt.

A túl hangos zenehallgatás hosszabb távon halláskárosodáshoz vezethet
A túl hangos zenehallgatás hosszabb távon halláskárosodáshoz vezethet

Nem véletlenül figyelmeztetnek tehát a szakértők a zenehallgatás veszélyeire, hiszen a modern kütyük némelyike 100 decibelnél is hangosabban duruzsolhat a fülhallgatókon keresztül a fülünkbe. Hosszabb távon már az is veszélyes, ha több mint egy órán át 89 decibeles értéken hallgatjuk kedvenc dalainkat.

Mit tehetünk a halláskárosodás ellen?

Természetesen kevesen hordanak a zsebükben zajszintmérőt, azonban akad néhány támpont annak megállapítására, mikor túl hangos a minket körülvevő zsivaj. Nem szerencsés tehát, ha meg kell emelnünk a hangunkat ahhoz, hogy megértsük magunkat és a beszédpartnerünket, vagy ha megfájdul, esetleg csöngeni kezd a fülünk. Ilyenkor mindenképpen érdemes távolabb állni a hang forrásától.

Azt fontos leszögezni, hogy a belső fül szőrsejtjei a kor előrehaladtával is megfogyatkoznak, valamint azt, hogy egyéni adottságok is befolyással lehetnek arra, mekkora hangerőnek tehetjük ki magunkat. Érdemes azonban minden óvintézkedést megtenni hallásunk egészsége érdekében, hiszen még a legjobb hallókészülékek sem képesek arra a teljesítményre, mint amire az emberi fül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén hosszabb időre is kisüt a nap. Eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!