Felismeri a téli depresszió jeleit?

A téli időszak (különösen az ünnepek után) sokak számára szomorkás, hiszen rossz az idő, kevés a napfény, korán sötétedik, nem tudunk annyi időt kint tölteni. Ez egyeseknél nem jelent különösebb problémát, másokat viszont komolyan megviselnek ezek a hónapok.

A téli depressziót először 1984-ben írták le, és tulajdonképpen arra a betegségre utal, melynél az illető nem képes megfelelően alkalmazkodni a megváltozott időjárási viszonyokhoz, és ez depressziós tünetekkel jár együtt. A téli depresszió általában november és március között jelentkezik, de nagyon ritkán előfordulhat az is, hogy valaki éppen a nyári hónapokban lesz depressziós.

A betegséget sok bizonytalanság övezi, nem tudják például pontosan, hogy miért alakul ki, de a szakemberek szerint a fényviszonyok változásának rendkívül nagy szerepe van ebben. A retinára kerülő fény ugyanis "aktiváló" üzeneteket küld az agy hipotalamusz nevű részének. Ez felelős például olyan alapvető funkciók szabályozásáért, mint az alvás , a szexuális vágy, az étvágy, a hangulatok vagy éppen a testhőmérséklet. Ha a retinára nem jut elegendő fény, ez az aktiváló funkció sérülhet. Egyeseknek sokkal több fényre van szükségük ahhoz, hogy a szervezetük normálisan működjön, ez teheti hajlamosabbá őket a téli depresszióra.

A téli depresszió elsősorban a nőket érinti
A téli depresszió elsősorban a nőket érinti

Más kutatások szerint két hormonnak, a szerotoninnak és a melatoninnak is szerepe lehet a téli depresszió kialakulásában. Szintén valószínűnek tartják, hogy a téli hónapokban a szervezet belső, biológiai órájának működése "megzavarodik", és nem képes igazítani az alvás és felkelés ritmusát a nappali órákhoz. Ez pedig fáradékonyságot és egyéb tüneteket okozhat. Azonban nem lehet egyetlen okot megállapítani, vagyis valószínű, hogy több dolog együttesen hat a szervezetünkre.

Mivel a tünetegyüttest sokszor nem diagnosztizálják, sőt észre sem veszik, nehéz felmérni, hogy pontosan hány embert érinthet. A szakemberek szerint Európában a népesség közel 10 százaléka is érintett lehet, két százalékuknak pedig kifejezetten súlyos tüneteik lehetnek. Ennek ellenére, sok orvos nem ismeri fel ezt a betegséget vagy éppen nem tartják azt valódi problémának.

Milyen tünetek esetén gyanakodhatunk téli depresszióra?

A betegség kétszer olyan gyakran érinti a nőket, mint a férfiakat, és általában már 21 éves kor előtt kialakul. A jellegzetes tünet közé tartozik a szorongás , a hangulatingadozás, az enerváltság, a mindennapi feladatok ellátására való képtelenség, az ingerlékenység, a koncentrációs zavarok, az állandó bűntudat és aggodalmaskodás. Ezek mellett súlyos étvágytalanság vagy éppen evési rohamok jelentkezhetnek, az immunrendszer legyengül, alvászavarok jelentkezhetnek. Az időnkénti rosszkedv mindenkit érinthet, de ha ezek legalább két héten keresztül tartanak, mindenképpen érdemes orvosi segítséget kérni.

A szezonális depresszió kezelése történhet fényterápiával (ez az esetek közel 85 százalékában hatékony lehet), pszichoterápiával, esetleg gyógyszerekkel. Az életmód megváltoztatása, például az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás is segítségünkre lehet a gyógyulásban, mint ahogy az is, ha igyekszünk minél több időt a szabadban tölteni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra