Pfizer-vakcina: jó hír a 65 év felettieknek

HáziPatika

Nagyon hatékony a Pfizer és a Moderna vakcinája a 65 év felettieknél - ez derül ki a CDC új tanulmányából.

Ahogy egyre több embert oltanak be világszerte, úgy érkeznek a legújabb eredmények a vakcinák hatékonyságáról, gyakorlatban tapasztalt egészségügyi hatásairól, mellékhatásairól. Most éppen a Pfizer-BioNTech és a Moderna oltóanyagáról érkeztek jó hírek: a CDC friss tanulmánya szerint 94 százalékos hatékonysággal akadályozzák meg a 65 év felettieknél a nagyon súlyos, kórházi kezeléssel járó megbetegedést - írja a The New York Times.

idős emberek oltása
Az idős emberek koruknál fogva veszélyeztetettebbek. Fotó: Getty Images

Biztató eredmények

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) közlése szerint a 94 százalékos hatékonyságot a tanulmányba bevont, 65 éves vagy annál idősebb, teljesen beoltott embereknél tapasztalták, vagyis azoknál, akik az említett vakcinák valamelyikéből megkapták mind a két dózist, és már megszerezték a szükséges védettséget.

Az Oxfordi Egyetem összehasonlító kutatások keretében vizsgálta a két vakcinát, és érdekes eredményekre jutott. A Pfizer-BioNTech-vakcina például erősebb immunválaszt generál, de az AstraZeneca oltóanyaga által kiváltott védelem hosszabb ideig állhat fenn. Részletek!

"A koronavírus elleni vakcinák rendkívül hatékonyak, és ezek a valós eredmények megerősítik a klinikai vizsgálatok során tapasztalt előnyöket, vagyis képesek megakadályozni, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők kórházi kezelésre szoruljanak" - magyarázta Rochelle Walensky, a CDC igazgatja. A 65 év felettieknél a legnagyobb a kórházi ellátást igénylő, súlyos megbetegedés, és a betegség okozta halálozás kockázata.


A CDC tanulmánya 417 beteg adatain alapul, akik január 1. és március 26. között kerültek kórházba. Az érintettek körülbelül fele 75 éves vagy annál idősebb volt.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+12, +18 °C
Minimum:
+3, +8 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég, de számottevő csapadék nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag