Allergiás lett a kávéscsészéjére

Sokan vágynak aranyból készült evőeszközökre vagy aranybevonatos étkészletre, egyes éttermekben és háztartásokban pedig talán már te is használtál aranyozott kést vagy csészét. Ezek a tárgyak azonban igencsak kellemetlen meglepetést okozhatnak egyes fémérzékeny fogyasztóknak, tehát nem árt óvatosnak és körültekintőnek lenni.

Érdekes esettanulmányt tettek közzé nemrég a Contact Dermatitis című folyóiratban. A Medical Dialogues által szemlézett beszámoló egy igen ritka esetről számolt be: egy fiatal nőnél kontaktallergia alakult ki a kávéscsészéjétől.

Ajakduzzanat és -viszketés egy éven át

Egy 27 éves portugál nő egy éven keresztül küzdött kontaktallergiás panaszokkal anélkül, hogy tudta volna, pontosan mi a baja. Elmondása szerint felső ajka meg volt duzzadva, és rendszeresen égett, viszketett is az érintett terület. A tünetek akkor kezdődtek, amikor a nő távmunkára váltott a koronavírus-járvány kirobbanása miatt. A páciens nem viselt fogszabályzót vagy protézist, illetve nem alkalmazott olyan illatanyagokat, kozmetikai termékeket vagy egyéb anyagokat, amelyek megmagyarázták volna a folyamatos irritációt.

nő kávézik
Olyan tárgyak is kialakíthatják a kontaktallergiát, amelyekről elsőre nem is gondolnád. Fotó: Getty Images

A kontaktallergia kiváltó okát az úgynevezett epicutan teszttel tudják kideríteni a szakemberek. Ennek lényege, hogy a bőrre különböző, potenciálisan irritáló anyagokat visznek fel, és tapaszok segítségével több napig rajta is hagyják, majd időnként ellenőrzik, hogy jelentkezett-e bőrirritáció bármelyik vegyület hatására. A kontaktallergia jelei ugyanis gyakran csak később, illetve hosszas érintkezést követően jelentkeznek.

A vizsgálatot a portugál nőnél is elvégezték, azonban semmilyen panaszt nem érzékelt sem 2, sem 4 nap elteltével. A 7. napon azonban viszkető, vörös kiütésekről számolt be. A tesztet egy hónap elteltével megismételték és erős (+++) érzékenységet állapítottak meg az arany-nátrium-tioszulfáttal szemben, de a kobalt-klorid is enyhén (+) allergizálta a nőt. A bőrtünetek egészen a 28. napig kitartottak.

„Ha más szappant használ a lányom, azonnal kisebesedik a kézfeje”
Egy atópiás dermatitiszes apa és egy kontaktekcémás anya gyermekeként Liánál szinte borítékolható volt az érzékeny, gyulladásra és irritációra hajlamos bőr. Édesanyja mesélte el kálváriájukat.

A kávéscsésze volt a ludas

A szakértők alaposan kikérdezték a pácienst a mindennapi szokásairól, és kiderült, hogy amióta otthonról dolgozott, naponta kétszer kávét ivott az aranybevonatos szegélyű, illetve kék mintákkal díszített csészéjéből. A gyártó megerősítette, hogy a csészét arany- és kobalttartalmú festékkel díszítették. Miután a páciens abbahagyta a problémás kávéscsésze használatát, még hat hónap kellett ahhoz, hogy panaszai teljesen, kiújulás nélkül megszűnjenek.

„Ritka, de egyeseknél kialakulhat kontaktallergia az étkészleten lévő aranyozott díszítésektől” – olvasható Cláudia Brazão és csapata tanulmányában. A szakértők szerint nagyon fontos, hogy az orvosok tisztában legyenek azzal, hogy időnként szokatlan forrásokból is érintkezhetnek a páciensek allergén anyagokkal. Az aranyra tesztelt betegek ráadásul gyakran csak későn – például a fenti esetben egy hét elteltével – produkálják az allergiás tüneteket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.