50 felett lett testépítő a korábban túlsúlyos nő

Csupán hét évvel ezelőtt, 53 éves korában kezdett el edzőterembe járni a portugál származású Monica Bousquet, azóta viszont megdöbbentő átalakuláson ment keresztül.

Heti hatszor edz, hogy megőrizze alakját a 60 éves nő, aki hét éve még enyhe túlsúllyal küzdött, most viszont arra ösztönzi több százezer követőjét, hogy kezdjenek el ők is egészségesebben élni. Igen, még idősebb korban is, hiszen ahogy az ő példája is mutatja, sosincs késő az életmódváltáshoz.

Monica Bousquet
Monica megdöbbentő átalakuláson ment keresztül. Forrás: Tiktok/@monicabousquet

„A mama erősebb, mint én”

A The Sun cikke szerint az idős nő a közösségi oldalak sztárjává vált. A testépítőt Instagramon 506, TikTokon pedig 574 ezren követik. Monica az edzéseiről szokott megosztani videókat. Izmai és teljesítménye pedig egyértelműen bizonyítják, hogy semmi sem lehetetlen, még ebben a korban sem.

Nemrégiben például arról osztott meg egy videót, ahogy éppen egy óriási súlyt emelget a lábával, miközben egy felhúzórúdon függeszkedik. Ezt a posztját már több mint 20 millióan látták, és kommentelőknek leesett az álluk, hogy mire képes a 60 éves Monica. Egy kommentelő például kiemelte, hogy ő még súly nélkül sem tudná az idős nő után csinálni ezt az edzést, egy másik hozzászóló pedig úgy fogalmazott: „a nagymama erősebb, mint én”.

„60 éves vagyok, és én leszek a motivációd”

Monica videói alatt sokan megjegyzik, hogy a legnagyobb tanulság ebben az esetben az, hogy sosem késő elkezdeni az egészségesebb életmódot és a rendszeres testmozgást. De többen írták neki azt is, hogy ő lett a példaképük. „Ha idősebb leszek, olyan akarok lenni, mint te” – fogalmazott az egyikük.

Egy másik hozzászóló pedig azt írta, hogy Monica szerinte rengeteg embert motivál. De tulajdonképpen ez is a nő célja, hiszen már a bemutatkozó szövegében is az áll: „60 éves vagyok, és én leszek a motiváció, hogy egészségesebben kezdj élni”.

Ezért a mozgás az egyik legjobb rákmegelőző módszer
Azzal már talán régóta tisztában vagy, hogy az egészséges táplálkozás mellett a rendszeres testmozgás a legfontosabb, amit megtehetsz egészséged és ideális testsúlyod megőrzéséért. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a mozgás az egyik legjobb rákmegelőző szokás is egyben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!