Tüsszentés
Meglepő tények a tüsszentésről
Bizseregni, vagy viszketni kezd az orrunk, elakad a lélegzetünk – általában ebből érezzük, hogy tüsszenteni fogunk. A szervezetünk ezzel a reflexszel próbálja eltávolítani az orrunkból a nemkívánatos polleneket, szőrt vagy bármilyen egyéb irritáló anyagot. Nagyjából ennyi az, amit mindenki tud a tüsszentésről, pedig sokkal több az érdekesség a dologgal kapcsolatban.
Gyógyszerkereső
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően délután záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak, de a Délnyugat-Dunántúlon ekkor már csak kis eséllyel lehet csapadék. Estére a Dunántúl nagy részén kiderül az ég, de északkeleten még lehetnek felhős tájak. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15 és 20, másutt 21 és 27 fok között várható. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.