Elfojtotta a tüsszentést, kilyukadt a torka

Száját becsukta, az orrát pedig befogta egy brit férfi, hogy visszafojtsa a tüsszentést – de valószínűleg meg is bánta.

Kórházba került egy brit férfi, miután megpróbálta visszafojtani a tüsszentését úgy, hogy becsukta a száját és befogta az orrlyukait. A tüsszentés után azonban „a korábban fitt és jó állapotban lévő 34 éves férfi” furcsa tünetekre lett figyelmes: nyakában pattogást, duzzanatot és nyelési fájdalmat érzett, hangja pedig megváltozott. A nem mindennapi esetről a LadBible is beszámolt.

férfi tüsszent
30 éven keresztül befogott orral és csukott szájjal tüsszentett egy brit férfi. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Ijesztő dolog történt a brit férfival

Mint kiderült, a férfi egész életében befogott orral tüsszentett, mert úgy vélte, hogy nem higiénikus mások jelenlétében a levegőbe tüsszenteni. Ebben persze igaza van – a tüsszentéssel rengeteg kórokozót juttatunk a környezetünkbe, amelyek megbetegíthetnek másokat, akik belélegzik azokat. Csakhogy a férfi furcsa szokása azt eredményezte, hogy végül kilyukadt a torka.

röntgen felvétel
Elfojtotta a tüsszentést, kilyukadt a torka. Fotó: Leicester Hospital

A kezelőorvos szerint a férfinak szerencséje volt, hogy a történtek csak egy nagyon kicsi perforációt okoztak. A beteget egy ideig szondával táplálták, illetve antibiotikummal kezelték. Így végül műtétre nem volt szükség, teljesen felépült, tünetei fokozatosan megszűntek, és a két hónapos utánkövetés során sem tértek vissza. Egyéb szövődményekről sem számolt be.

Pollenallergiásként a tüsszentés gyakori és nagyon kellemetlen tünet. De vajon miért tüsszentünk? És miért nem szabad visszatartanunk?

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájakon azonban már megjelenik némi felhőzet, melyből estefelé a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél napközben nagy területen lesz élénk.A hőmérséklet késő este általában 24 és 30 fok között alakul. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!