Nem kapott cigit, ezért tört-zúzott a mentőautóban

Akár börtönbe is kerülhet a szegedi férfi, aki a mentőautóban tombolt.

Nem kapott cigarettát, ezért dühében szétverte a mentő berendezését, több eszközt is megrongált – vádat emeltek rongálás és hivatalos személy elleni erőszak miatt egy szegedi férfi ellen – számolt be az esetről az RTL Híradó.

A férfi nyugtatókra ivott alkoholt, amiktől később rosszul lett. Az arra sétáló járókelők riasztották a mentőket, akik a férfit kórházba szállították. Útközben azonban cigarettát kért a mentősöktől, akik közölték, hogy a mentőben nem dohányozhat. Ekkor köpködni kezdett és szidalmazta a mentőápolót, majd miután megpróbált rátámadni a mentőápolóra, rácsukták a kocsi ajtaját. Ekkor kezdett odabent törni-zúzni és tárgyakat kihajigálni az ápolók felé – mondta el a műsorban Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád vármegyei főügyészség helyettes szóvivője. 

A két mentősnek a kórház dolgozóit is segítségül kellett hívniuk, hogy megfékezzék a dühöngőt. Az ügyészség három év börtön kér rá, és az okozott 700 ezer forint kárt is meg kell fizetnie.

Kiemelt képünk illusztráció (OMSZ/Facebook)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra