Relaxáció
Praktikák a düh kezelésére: uraljuk, mielőtt eluralkodik felettünk
A harag az egyik legerőteljesebb emberi érzelem. Sok mindent befolyásol, ezért súlyos következményei is lehetnek. A kulcs, hogy a haragunkat konstruktívan fejezzük ki. Mert ha kikerül az irányításunk alól, uralma alatt tarthatja akár az egész életünket.
Nyugodjon meg! Cukorbetegség és stressz
A stressz mindenkit érint, ez a cukorbetegekre fokozottan igaz. Az étkezések és vércukormérések pontos betartása önmagában is feszültséggóc, nem beszélve a betegség érzelmi terhéről. Tudja-e, hogy a stresszhatások kezelése csökkentheti a vércukorszintet?
Légy a pszichológusod, eljött a meditálás ideje!
A rendszeres meditáció úgy teremt békét a lelkünkben, hogy újra meg újra megtapasztaljuk a gondolatok keletkezését, majd elmúlását, érzelmeink hullámzását, miközben ezt az egész színjátékot a légzésfigyelés biztonságos "páholyából" nézzük.
Gyógyszerkereső
Reggel a Tiszántúlon, illetve a Dunántúl keleti felén indulhat felhősen a nap, majd a délelőtt folyamán ott csökken a felhőzet, legtovább a Dél-Alföldön maradhat felhős az ég. Csütörtökön általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A Tiszántúlon néhol zápor kialakulhat, esetleg a délkeleti határ közelében zivatar sem kizárt. Az északi, északkeleti szelet napközben sokfelé kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.