Kígyó rejtőzött el egy autóban Zuglóban

Védett állatot, egy siklót talált a kocsijában egy zuglói lakos.

Egy zuglói lakos azért riasztotta az állatmentőket a múlt héten, mert siklót talált az autójában – számolt be az esetről a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebookon. Pataki Gábor, a rendőrséggel többször együttműködő Állatmentő Liga elnöke elmondta, hogy a kígyó az utastérben volt, onnan emelték ki óvatosan, majd természetes közegében szabadon engedték. Felhívta rá a figyelmet, hogy a sikló védett állat.

"A siklókat, akárcsak a macskákat, vagy nyesteket, vonzhatja a leállított autók kihűlőfélben lévő, langyos motorja. Mivel a kocsi karosszériája nem egy hermetikusan zárt tér, így a kerékjárati íveknél, réseknél, hézagoknál a kisebb állatok képesek bepréselni magukat az utastérbe is. Ez többféle veszélyt hordoz magában. Sérülhet, elpusztulhat az állat a motor beindításakor, ugyanígy tönkremehet az autó is, ha mozgó-forgó alkatrésze találkozik az állat testével. Másféle, késleltetett és közvetett, de talán még veszélyesebb lehet az a szituáció, ha az állat megbújik, majd jóval az elindulást követően bukkan fel az utastérben. Gondoljunk bele: a kígyóktól irtózók számára milyen sokkot jelenthet a szellőzőből előbújó sikló, ha ez autópályán, 130-as tempónál történik, a legkisebb bepánikolt mozdulat is tragédiát idézhet elő" – mondta el Pataki Gábor a történtekkel kapcsolatban. 

A posztban azt is írták, hogy a KRESZ szabályai szerint minden indulás előtt át kell néznünk a járművünket, hogy közlekedésre alkalmas állapotban van, így kiderülhet időben, van-e potyautasunk. Ha mégis út közben kerül elő, akkor igyekezzük megőrizni a nyugalmunkat, húzódjunk le, és biztonságosan hagyjuk el az autót.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!