Fontos információk kerülnek ki a játszóterekre

Gyermekelsősegélyről szóló információs táblákat helyeznek ki országszerte a játszótereken – ismertette Hornung Ágnes, a Kulturális és Információs Minisztérium családokért felelős államtitkára, egy XII. kerületi játszótéren tartott sajtótájékoztatón.

A Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA) a családokért felelős államtitkársággal összefogva majdnem háromezer táblát gyártott le, amelyeket megyénként 100-130 játszótérre helyeznek ki. A táblák olyan alapinformációkat tartalmaznak, amelyek kisebb baleseteknél segítik a szülőket a gyermek ellátásában, valamint megmutatják, hogy nagyobb baj esetén mit kell tenni a mentők kiérkezéséig.

játszótéri elsősegélynyújtó információs tábla
Már árpilis végén megkezdték Budapesten a játszótéri elsősegélynyújtó információs tábláink kihelyezését. Fotó: Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA) / Facebook

A szülők sokszor tanácstalanok

A gyermekmentők tapasztalatai szerint a gyerekbalesetek 75 százaléka megelőzhető lenne, és a szülők sokszor tanácstalanok, amikor baj történik – erről Gesztes Éva, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány elnöke beszélt. Ezért indítottak el 18 évvel ezelőtt ingyenes elsősegélynyújtó tanfolyamokat, amelyeken eddig 45 ezer szülő, pedagógus és gyermekfelügyelő vett részt.

Annak érdekében, hogy ennél is több emberhez el tudják juttatni a fontos információkat, egy évvel ezelőtt ingyenes gyermekelsősegély-applikációt fejlesztettek ki. Most pedig információs táblákat helyeznek ki, amelyek olyan gyakran előforduló esetekkel kapcsolatban nyújtanak segítséget mint a fej- vagy gerincsérülés, a csonttörés, az orrvérzés, a darázscsípés vagy az allergiás reakció.

Ilyen mutatványokkal hozzák a frászt szüleikre a kicsik – szülők meséltek gyermekeik leghajmeresztőbb húzásairól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!