
Rágógumi




A rágózás ilyen helyzetekben segíthet
A nyár az utazás és a strandolás szezonja, sokan egész évben ezt az időszakot várják a legjobban. Nem meglepő, hiszen ilyenkor van a legtöbb lehetőségünk az utazásra, a fürdőzésre, és a strandbüfék kínálatának kipróbálására. Nem árt azonban, ha viszünk magunkkal egy csomag rágót is, ha nem szeretnénk, hogy az esetlegesen fellépő kellemetlen panaszok beárnyékolják a pihenésünket.




Koronavírus: rágógumival lassítanák a terjedését
Amerikai kutatók kifejlesztettek egy rágógumit, amely a laboratóriumi vizsgálatok tanúsága szerint képes lehet csökkenteni az új koronavírus terjedését. Virológus szakértő foglalta össze, hogyan érdemes kezelni az egyébként kétségkívül ígéretes kísérleti eredményeket.


Gyógyszerkereső
A vastagabb felhőzet lassan terjeszkedik észak, északnyugat felé, hazánk délkeleti felén, kétharmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég, ezzel szemben az északi megyékben vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, ott várható a legtöbb napsütés. Az ország déli, délkeleti felén több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, estétől csökken a csapadékhajlam. Főként a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység tágabb térségében megerősödik, a nyugati határvidéken viharossá is fokozódik az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között valószínű, de a tartósan borult déli, délnyugati tájakon ennél hűvösebb is lehet. Az orvosmeteorológiai helyzet kedvezően alakul, nem kell ma fronthatással számolni.