Drámai videón, ahogy a rendőr megment egy sofőrt a fulladástól

Ritkán látható felvételeket tett közzé a texasi Mansfield rendőrsége arról, ahogyan egyik járőrük megmentette egy fulladozó női sofőr életét az autópályán.

Mint azt a Zsaru Magazin írja, az eset még január 13-án történt a Fort Worth és Mansfield közötti autópályaszakaszon. A rendőrautó fedélzeti és a járőr testkamerája által készített videófelvételeket azonban csak a közelmúltban hozta nyilvánosságra a hatóság. „Minden szolgálat más, mindig ébernek kell lenni. Örülök, hogy jókor voltam jó helyen, és eredményesen tehettem azt, amire felesküdtem” – nyilatkozta Chad Stevens őrmester a történtek kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

Elmondása szerint már menet közben feltűnt neki, hogy valami nincs rendben az előtte haladó sofőrrel. Az autó bekapcsolt vészvillogóval gyorsított, majd ezután többször is hirtelen lefékezett. Amikor a járőr mellé hajtott, a sofőr kétségbeesetten kezdett integetni neki. Amikor aztán a biztonsági sávban megállt, majd kiszállt az autóból, a rendőr azonnal észrevette, hogy a női sofőr nem kap levegőt, fullad. Stevens ekkor a kiképzése során elsajátított Heimlich-féle műfogást alkalmazta, a nő pedig a negyedik rántásnál kiköpött egy rágógumit.

Mint kiderült, akkor nyelt félre rágózás közben, amikor egy másik autó hirtelen bevágott elé az úton, ijedtében pedig a fékbe taposott. „Ez volt az első alkalom, hogy alkalmaznom kellett a Heimlich-fogást, amelyet még a rendőrképzésen tanultam, de jól emlékeztem, hogy kell csinálni” – árulta el a 12 éve rendőrként szolgáló Stevens.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.