Napfény
"Megtaláltam a kedvenc fényvédőmet"
A napfény hatására kialakuló sötétebb foltokat az arcbőrön sokan még mindig úgy kezelik, mintha a nyár természetes velejárói lennének. Azonban a napfoltok (vagy májfoltok) valójában figyelmeztető jelei annak, hogy bőrünk túlzottan ki van téve a káros napsugárzásnak.
A naptól ezeket a testrészeket védjük
A Liverpool Egyetem egy korábbi kutatása szerint az emberek legalább a bőrfelületük tíz százalékát kihagyják, amikor fényvédővel kenik be magukat. Különösen az arcuk egyes részeit felejtik ki gyakran, pedig éppen ezen a területen alakul ki leggyakrabban bőrrák.
A D-vitamin mítosza: tényleg mindent megelőz?
Röpködnek a D-vitaminról szóló hírek, követni sem lehet, hogy vészesen keveset fogyasztunk-e belőle, vagy éppen túlzásba visszük a szedését. Homályos az is, hogy a csontritkulás megelőzése mellett fontos-e más miatt is, vagy csak túl jól sikerült egy-egy brit tudós kutatása. Szakértőkkel néztük végig a vitaminnal kapcsolatos legfontosabb állításokat, és azok valóságtartalmát.
A tavaszi nap is éget! Így védekezhetünk ellene
Ahogy kisüt a nap és emelkedik a hőmérséklet, óhatatlan vágyat érzünk a napozásra. Pedig a tavasz az év legveszélyesebb időszaka, legalábbis a bőrünk szempontjából. Ha védekezés nélkül megyünk a napra, akkor jelentősen növeljük a bőrbetegségek kialakulásának esélyét. Dr. George Moncrieff amerikai bőrgyógyász elmondja, hogyan védhetjük meg a legjobban a bőrünket, miközben élvezzük a napfény áldásos hatásait.
Kapcsolódó videók
VideóRendelő: Nem szeretek napozni, hogy juthatok D-vitaminhoz?
Dr. Harasta Edit gasztroenterológus válaszolt a kérdésre VideóRendelőnkben.
VideóRendelő: Nem szeretek napozni, hogy juthatok D-vitaminhoz?
Dr. Harasta Edit gasztroenterológus válaszolt a kérdésre VideóRendelőnkben.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be
Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, azonban északon és az ország keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, arrafelé előfordulhatnak - néhol több hullámban is - záporok, zivatarok, sőt keleten egy-egy heves zivatar is kialakulhat. Délutántól dél, délnyugat felől elkezd megnövekedni a fátyolfelhőzet. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, zivatarok környezetében viszont viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 21 és 29 fok között változik, a felhősebb északkeleti tájakon marad hűvösebb az idő. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.