"Megtaláltam a kedvenc fényvédőmet"

A napfény hatására kialakuló sötétebb foltokat az arcbőrön sokan még mindig úgy kezelik, mintha a nyár természetes velejárói lennének. Azonban a napfoltok (vagy májfoltok) valójában figyelmeztető jelei annak, hogy bőrünk túlzottan ki van téve a káros napsugárzásnak.

Miért káros a napfény?

Az UV-fény a legfőbb oka annak, hogy a napfény káros hatással van a bőrünkre, és a túlzott mértékű UVA- és UVB-sugárzásnak is megvan a veszélye. Az UVA-sugarakat általában a bőr idő előtti öregedésével szokták összefüggésbe hozni, hiszen ezek a bőr mélyebb rétegeibe hatolva serkentik a szabadgyökök képződését, oxidatív stresszt előidézve, így közvetett módon károsítják a sejtekben található DNS-t.

Az UVB-sugarak biztosítják alapvetően a D-vitamin előállításához szükséges energiát a bőrnek, és ezeknek köszönhetjük a napsütötte barna színt is. Azonban a nagy mértékű UVB-nek való kitettség azonnali bőrkárosodást okozhat, leégés formájában. Az UVB-sugarakat a sejtekben található DNS közvetlenül el tudja nyelni, amely bőrbetegségekhez, súlyosabb esetben pedig bőrrákhoz is vezethet.

A hiperpigmentációt pedig mindkét típusú sugárzás előidézheti, ezzel hozzájárulva a pigmentfoltok, melazmák - nagyobb, sötét, elszíneződött foltok - kialakulásához. A hiperpigmentációhoz és a bőr öregedéséhez az UVA- és UVB-sugárzás mellett az úgynevezett nagy energiájú látható fény (HEVIS fény) is hozzájárulhat: ez az UV-spektrum azon tartományába esik, amelyet szemünkkel is érzékelni tudunk. A HEVIS fény is képes az UVA-sugárzáshoz hasonlóan a bőr mélyebb rétegeibe hatolni, és előidézni a szabadgyökök keletkezését.

Ezért fontos a napvédő krém

Arcunkat nem csak nyáron, hanem egész évben éri az UVA-, UVB-sugárzás, és a HEVIS fény is, így sokkal jobban ki van téve ezek káros hatásainak, mint testünk többi része. A megfelelő napvédő használata ezért egész évben elengedhetetlen ezen a területen. A modern fényvédő termékek közül számos olyat találhatunk, amelyek egyaránt hatékonyak az UVA- és UVB-sugárzás ellen, azonban a HEVIS fény ellen nem nyújtanak védelmet. Azonban az Eucerin Sun Pigment Control napozó fluid arcra FF50+ mindhárom bőrkárosító hatás ellen megoldást biztosít, amit le is teszteltünk.

Nyáron különösen fontos védeni a bőrünket a napsugárzástól. Fotó: 123rf
Nyáron különösen fontos védeni a bőrünket a napsugárzástól. Fotó: 123rf

Hogy teljesített a fényvédő?

A termék egy mindennap használható napvédő, amit akár 4 alkalommal is felvihetünk az arcunkra nap közben. A könnyű csomagolás kisebb, mint például egy golyós dezodor, így az elmúlt két hétben használt bármelyik táskámban kényelmesen elfért. Az Eucerin Sun Pigment Control napozó fluid arcra FF50+ azt ígérte, hogy segít megelőzni a hiperpigmentációt, a már meglévő pigmentfoltokat pedig halványítja. Az én arcomon két sötétebb pigmentfolt is volt, ami már jó ideje zavart, mert sem a BB krémek, sem az alapozók nem fedték el ezeket teljesen. Az egyik az állam körül, a másik pedig az arccsontom környékén található - ezek változását igyekeztem nyomon követni a napokban. Két hét alatt nem vártam, hogy teljesen eltűnnek, de az biztos, hogy elkezdtek halványodni: az állkörnyéki folt a BB krém alatt már alig látszik.

Ami a termék leírása alapján nagyon szimpatikus volt, hogy nem ragacsos a textúrája, és gyorsan beszívódik. Eddig éppen ez volt a legnagyobb problémám a napvédő arckrémekkel, hiszen az eddig kipróbált termékek még bőven a felvitel után is nehéz érzésűek voltak, és a nyári sminkem is szinte leolvadt róluk, annyira elfolyt néhány óra után, ezért használni sem volt túl sok kedvem ezeket - pedig nagyon rossz ötlet fényvédő nélkül hagyni az arcot.

A Pigment Control napozó fluidot a reggeli arctisztítás után kentem fel először minden nap, és 1-2 perc után valóban fel is szívódott, és a pórusaimat sem tömítette el. A krémre sminket is lehet felvinni, én alapként BB krémet kenek az arcomra, és szemfestéket, pirosítót is rendszeresen használok. Az egyik legpozitívabb tapasztalatom az volt, hogy nem dobta le magáról a sminkemet. Sőt, mivel a rendszeres használattal az arcbőröm színe sokkal egységesebbnek, ragyogóbbnak tűnt, és puhább is lett, a BB krémet sokszor el is engedhettem, így nem terheltem még egy plusz réteggel.

Mivel a krém nem ragacsos, ezért a fülemre és a hajvonalamhoz is tudtam kenni belőle: ez azért fontos, mert ezeken a területeken vékony a bőr, és könnyen leégnek. Amikor viszont kibontva hordom a hajam, ezeket a részeket hajlamos vagyok nem bekenni, hogy ne tapadjon bele a hajamba - de ez most az Eucerin fényvédőjével megoldódott. A krémet állagának köszönhetően nagyon könnyen el lehet oszlatni, és a pumpás technológiának köszönhetően az adagolása is nagyon könnyű, és pazarlásmentes.

Mielőtt napra mentem, nagyjából fél órával korábban vittem fel a fényvédő fluidot, átlagosan napi 2 alkalommal, de egy kirándulós napon a maximális 4 alkalmat is kihasználtam. Az 50+ fényvédő faktorú termékben akkor sem kellett csalódnom, amikor hosszabb időt tartózkodtam a napon, és még a legerősebb napsütéses időszakban, kora délután is leteszteltem - a leégéstől mindig megvédte az arcomat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra