Online csalás: ezeknek a trükköknek sose dőlj be

Az elmúlt időszakban több esetben is online csalás miatt kellett nyomozást indítania a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak. Az egyenruhások éppen ezért összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb módszerek, amelyekkel az elkövetők megkárosítják gyanútlan áldozataikat.

A csalók egyik gyakori módszere a hamis pénzintézeti hívás. A „bank nevében” álindokkal telefonálnak, például gyanús online tranzakcióra hivatkozva – olvasható a főkapitányság keddi közleményében. Ilyen esetben hiába kérik, ne add meg banki adataidat, illetve ne telepíts idegen alkalmazást számítógépedre vagy okoseszközödre!

online vásárlás, bankkártya, okostelefon
Sokakat megkárosítanak az online csalók, akik gyanútlanul kiadják nekik pénzügyi adataikat. Fotó: Getty Images

Ugyancsak visszatérő problémát jelentenek a hamis online áruházak. Mivel ma már sokféle webáruház létezik, így fontos, hogy mindig ellenőrizd a honlapot, ahol vásárolsz vagy eladsz. Kiemelten lényeges a cég neve, székhelye, akárcsak a „Rólunk” oldal és az általános szerződési feltételek (ÁSZF). Mindenképpen gyanús, ha ezek hiányoznak vagy magyartalan megfogalmazásokat tartalmaznak. Szintén légy óvatos, ha az oldalon nincs rendesen feltüntetve az ügyfélszolgálat elérhetősége, vagy ha csak valamilyen űrlapon lehet kapcsolatba lépni az áruházzal.

Azzal a helyzettel is könnyen visszaélhetnek csalók, ha csomagot vársz. Kaphatsz olyan hamis e-maileket vagy sms-eket, amelyekben a „futárszolgálat” a vásárlás megerősítését – a pénzintézet és a banki belépési adataid megadását – kéri. Ezt persze soha ne tedd meg! Valódi futárszolgálatok soha nem kérik ezeket az adatokat. Ha kérdésed merülne fel, inkább hívd fel közvetlenül a csomagküldőt a hivatalos telefonszámon, vagy fizess utánvéttel.

A rendőrség további tanácsai a kibertámadásokkal kapcsolatban:

  • Írd ki egy cetlire bankod hivatalos webcímét, mentsd el az oldalt a kedvencek közé, ahonnan már újragépelés nélkül biztonságosan előhívható lesz!
  • Ne állíts be könnyen kitalálható jelszavakat! A legjobb, ha nem használod több helyen ugyanazt a jelszót, és nem adsz meg olyan konkrét dolgokat, mint háziállatok neve vagy a születési éved.
  • Fordíts kellő figyelmet az online biztonság olyan alapeszközeire, mint a vírusirtók és a kétfaktoros hitelesítések!
  • Légy szkeptikus a gyanúsan hangzatos online befektetésekkel kapcsolatban! Ami túl szépnek hangzik, hogy igaz legyen, valószínűleg átverés.
  • Ne tölts le ismeretlen szoftvereket a számítógépedre!
  • Kérj sms-t a bankszámláidon történő aktivitásokról!
  • Fontos tudni, hogy egy valódi banki ügyintéző soha nem kér netbankos felhasználónevet, jelszót, CVC-kódot, a bankkártya lejárati dátumát. Nem kérdezi meg a neved, sem azt, hogy melyik banknál van számlád, és olyanokat sem mond, hogy utalj pénzt egy biztonságos bankszámlára, mert a sajátod veszélyben van.
  • Amennyiben úgy látod, hogy minden óvintézkedés ellenére becsaptak, megkárosítottak, tégy azonnal feljelentést a lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányságon vagy bármely rendőri szervnél, illetve telefonon a 112-es központi segélyhívó számon!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.