Miért fontos a napfény a szervezetnek?

Ősz vége, tél eleje felé fokozatosan egyre kevesebb napfény éri szervezetünket, aminek közvetlenül és közvetve is számos negatív hatása lehet egészségünkre, közérzetünkre. Milyen veszélyekre kell tehát fokozott figyelemmel lennünk, ha elbújik a Nap?

A csontok és az immunrendszer barátja

Mindenképpen említést érdemel a D-vitamin, amely szervezetünk helyes működésének elengedhetetlen kelléke. A T-sejtek aktivizálása révén jelentős kihatással van az immunrendszer hatékonyságára, emellett pedig szerepet játszik a kalcium és foszfor hasznosításában, valamint a csontok egészségének fenntartásában is.

A D-vitamin hiánya akut probléma a magyar lakosság körében. Az ilyenkor jelentkező tünetekről ide kattintva olvashat részletesen.

A vitamin hiánya komoly problémákat idézhet elő: a csontok deformálódhatnak, elveszthetik merevségüket, de akár rugalmasságukat is, emiatt könnyebben fordul elő törés, egyben a gyógyulási folyamat is nehézkesebbé válik. Súlyosabb esetben kialakulhat csontritkulás , gyerekeknél pedig angolkór. Ráadásul az enyhe, de tartós D-vitamin-hiányt manapság egyre többször hozzák összefüggésbe daganatos megbetegedések kialakulásával is.

Vitamingyártás napfény felhasználásával

Mindez azért fontos, mert a D-vitaminnak csak egy kisebb részét visszük be szervezetünkbe ételek által. A halmájolajok, a máj, a tojás, a tej és tejtermékek, margarinok ugyan egyaránt kiváló forrásai ennek a hormonhatású anyagnak, a legtöbbet azonban a Nap segítségével mi magunk állítjuk elő. Az ultraibolya sugárzás hatására ugyanis a bőrünkben lévő előanyagokból D-vitamin képződik, abból is az aktívabb D3 típus.

D-vitamin melatonin cirkadián ritmus napfény napsütés testmozgás hangulat szezonális depresszió
A napfényre egész évben szüksége van szervezetünknek

Napsütéses időben akár fél óra szabadban eltöltött idő is elég lehet, hogy a napi szükségletünket fedezzük. Az őszi-téli időszakban viszont ez gyakran lehetetlen a borongós időjárás miatt. Ilyenkor szükségessé válik a rendszeres vitaminpótlás , amihez táplálékkiegészítőket és gyógyszereket is be lehet vetni. Egészséges felnőttek esetében napi 1500-2000 Nemzetközi Egység az ajánlott beviteli mennyiség, amely mellett a jellegzetes mérgezési tünetekkel jelentkező túladagolástól sem kell tartani.

Depresszió ellen séta a friss levegőn

A napsütés a kedélyállapotra is kihatással van, nem véletlen tehát, hogy az év hidegebb felében - amikor kevesebb a nappali órák száma - sokan érzik magukat levertnek, rossz hangulatúnak és fáradékonynak. Ebben a cirkadián ritmus játszik szerepet, amely lényegében a szervezet belső órájaként írható le. Erre az időmérőre hatással van a nappali fény, amely hiányában az emberi test melatonint termel , ezáltal irányítva az alvási ciklust, azaz növelve az alvás iránti vágyat.

Bár ez egy természetes és egészséges biológiai válasz a fény mennyiségének változására, viszont kétségtelen, hogy negatív következményei sokak számára okoznak nehézségeket a mindennapok során. A probléma ellensúlyozása érdekében javasolt a rendszeres testmozgás , a helyes étkezés és az aktív szociális élet. Ha pedig előbukkan a Nap a felhők mögül, mindenképpen érdemes kihasználni a lehetőséget egy kis sétára a szabadban!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.