Kutya És Gazda
A kutyánk ezért nyalogat minket
Alapvetően a legtöbb ember azt gondolja, hogy ha egy kutya megnyalja a gazdáját, az olyasféle dolog, mint az emberek között a puszi: szeretetet, kedvességet kifejező gesztus. Ez nem is téves gondolat, de a nyalogatás a kutyák esetében – akárcsak például az ugatás – többféle dolgot is jelenthet.
A kutyák sokat megértenek az emberi nyelvből
Az ELTE etológusainak vizsgálata igazolta, hogy némely kutyák kiemelkedően sokat megértenek az emberi nyelvből: a kutatásban részt vevő kutyák között voltak olyanok, amelyek akár száz vagy még több játék nevét képesek voltak megtanulni. Az eredményeket bemutató legújabb tanulmány a Royal Society Open Science című szaklapban jelent meg - közölte csütörtökön az ELTE.
Gyógyszerkereső
Nagyrészt felhőtlen, zavartalanul napos, csapadékmentes időre van kilátás. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül, az északnyugati határnál néhol megerősödik a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30, 35 fok között várható. Fronthatás nem várható.