A kutya világszerte az egyik legnépszerűbb házikedvenc, amely jelentős szerepet tölt be az emberek életében azóta, hogy évezredekkel korábban mellénk szegődött. De mi történne a kutyákkal, ha hirtelen eltűnnénk? Boldogulnának nélkülünk is? Az Iflscience cikke ennek járt utána.
A kérdésre viszonylag könnyű választ adni, hiszen a világ körülbelül egymilliárd kutyájának legalább 80 százaléka az embertől viszonylag független életet él, sokuk kóbor állatként, csoportokba verődve. Érdekesebb inkább azt kideríteni, mennyire változhat meg ez a sokszínű faj élete azután, hogy teljesen kikerülnek az ember hatásköréből.
Nem tett jót a kutyáknak, hogy "aranyosabbá" változtattuk őket
A szelektív tenyésztés hatására napjainkban több mint 400 kutyafajtát különböztethetünk meg, amelyek testi adottságaik alapján is rendkívül eltérőek, elég csak egymás mellé állítani egy dán dogot és egy apró csivavát. Kezdetben a kutyákat elsősorban funkcionális szerepekre tenyésztették, mint például a terelés, a vadászat és az őrzés. Az utóbbi évtizedekben azonban egyre inkább társállatként tekintenek rájuk, vagyis a szelíd természet, a ragaszkodás vált elsődleges tenyésztőelvvé. Bizonyos külső tényezők is előnyt élveztek, például a kisebb testméret, melynek köszönhetően a lakásban is elférhet mellettünk az eb, és aranyosabbnak is tartják sokan az apró állatokat.
Amit azonban az emberek aranyosnak gondolnak, az nem feltétlenül tesz jót az állatnak, sőt bizonyos tenyésztési elvek az állat egészségét is súlyosan károsították. Például a lapos arcú kutyák a beszűkült orrjáratok és a légutak megrövidülése miatt nehezen lélegeznek. Ezek a fajták nagyobb arányban hajlamosak bőr-, szem- és fogászati problémákra is, mint a hosszabb orrú társaik, és sokuk rendszeres orvosi kontrollra is szorul. A francia bulldogoknál és a csivaváknál gyakran császármetszésre van szükség a születéshez, mivel a kölykök feje nagyon nagy az anya medenceszélességéhez képest.
Emellett a házikutyák többsége viszonylag elszigetelt és kontrollált életet él az emberek mellett, amelyben az önálló akaratuk érvényesítésére korlátozott lehetőségük van. A tenyésztés miatt kialakult testi adottságok mellett tehát az önállóság feladása is komoly kihívás elé állítaná a kutyát egy olyan világban, ahonnan eltűnt minden ember.
Mi lenne a kutyákkal nélkülünk?
Nem minden kutya tudna azonos módon alkalmazkodni egy ember nélküli új világhoz. Azok a fajták, amelyek alapvető szükségleteik, például élelem, menedék és egészségügyi ellátás tekintetében nagymértékben függenek tőlünk, valószínűleg jelentősen visszaszorulnának. Ez valószínűleg az összes kutya kevesebb mint 20 százalékát érinti (nagyjából az otthonunkban élő állatok egy hányadát). A világ legtöbb kutyája szabadon éli az életét Európa, Afrika és Ázsia számos pontján. Viszont ők sem függetlenek teljesen tőlünk, túlélésük szinte kizárólag az emberi eredetű erőforrásoktól, például a szemétlerakóktól és a kihelyezett élelmiszerforrásoktól függ. Emberek nélkül a természetes szelekció a köreikben is gyorsan életbe lépne. Azon kutyák populációi, amelyek nem rendelkeznek a túléléshez elengedhetetlen tulajdonságokkal, mint az alkalmazkodóképesség, a vadászati készség, a betegségekkel szembeni ellenállás, a szülői ösztönök és az együttműködésre való hajlandóság, fokozatosan hanyatlásnak indulnának.
A rendkívül nagy vagy rendkívül kicsi kutyák szintén hátrányos helyzetbe kerülnek, mivel a kutya mérete befolyásolja a kalóriaszükségletét, és a ragadozók számára is kívánatosabb célponttá válhat miatta. Az önállóság hiánya és a szelíd, félénk viselkedésű állatok valószínűleg szintén komoly nehézségekkel néznének szembe ebben az új világban.
Végső soron a szakemberek szerint egy új kutyafajta alakulna ki, amelyet az emberi vágyak helyett az életben maradáshoz szükséges adottságok formálnának. A párosodás során nem lenne többé tényező a fajtatisztaság megőrzése, így az elkülöníthető fajtajegyek idővel elhalványulnának, és a keverék kutyák alkati sajátosságait az evolúció formálná tovább. Ezek a kutyák jellemzően közepes méretűek és szívósak lennének, szőrük hosszát pedig regionálisan az éghajlat is befolyásolná.
Hosszú távon tehát a kutyák valószínűleg nem tűnnének el velünk, hanem visszatérnek a vadon élő állatok életmódjához. Ezek az „újravadult” kutyák pedig hasonló szociális és táplálkozási magatartást tanúsítanak, mint jelenlegi vadon élő társaik, például az ausztrál dingók.
