Éjszakai Vizelés
Az éjszakai vizelési inger erről is árulkodhat
Normális, ha néha arra ébredünk éjszaka, hogy vizelnünk kell. Elképzelhető, hogy például túl sok folyadékot ittunk nem sokkal lefekvés előtt. Ha azonban a jelenség rendszeressé válik, annak akár valamilyen egészségügyi probléma is állhat a hátterében.
Gyógyszerkereső
A fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás, hazánk északi felén sok napsütés várható, hiszen nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A csúcsérték 24 és 31 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.