Meglepő okok állhatnak az éjszakai vizelési inger hátterében

Folyamatosan felébredsz az éjszaka közepén, mert ki kell menned vécére? Mutatjuk, mi lehet ennek az oka és mit tehetsz ellene.

Meglepően sokan vannak, akik egyszerűen nem bírják ki vécézés nélkül reggelig. A The Guardian által megkérdezett háziorvos, Hussain Al-Zubaidi például minden héten legalább egy érintettel találkozik rendelési ideje alatt. Férfiakat és nőket, valamint fiatalokat és időseket is érinthet az éjszakai fokozott vizelési inger (orvosi kifejezéssel nocturia) problémája, amelynek ráadásul számos ok állhat a hátterében.

Miért kelünk fel állandóan arra, hogy pisilni kell?

A hormonális változások miatt egyre nagyobb eséllyel kelt fel éjszakánként a vizelési inger, ahogy idősödünk. A jelenség a 70 év feletti férfiak 69-93 százalékát érinti, az oka pedig általában a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás. Al-Zubaidi doktor azonban egy aggasztó új trendre figyelt fel az elmúlt időszakban: a hozzá forduló betegek között sok a 20-as és 30-as éveiben járó férfi és nő is.

Az egyik elmélet szerint a fiatalok egyre nagyobb arányú érintettsége valószínűleg a modern életmód számlájára írható. „Azt hiszem, ez elsősorban az ivási szokásoknak köszönhető. Az emberek ugyanis napközben igen elfoglaltak, ezért hajlamosak megfeledkezni a folyadékpótlásról. Este azonban, amikor már több idejük van magukra figyelni, észreveszik, hogy szomjasak, és ilyenkor rövid idő alatt megisznak egy nagyobb mennyiséget. Csakhogy emiatt néhány óra alvás után felkelti őket a megtelt hólyagjuk” – magyarázta a szakember. De sok más tényező is hozzájárulhat a gyakori éjjeli vizeléshez.

A részleteket tartalmazó galériánkat az alábbi képre kattintva nyithatod meg.

Mikor kell valóban aggódni?

Ahogy már említettük, az éjszakai fokozott vizelési inger leginkább életmódbeli szokások, azon belül is főként az esti folyadékfogyasztás, illetve az alkohol- és koffeinbevitel számlájára írható. Ebben az esetben érdemes a folyadékbevitel nagy részét a nap korai szakaszára ütemezni, az elalvás előtti három órán belül pedig maximum 330 milliliternyi folyadékot fogyasszunk. Így biztosíthatjuk, hogy a szervezet megkapja a szükséges mennyiségű vizet, ám a pihentető alvásból se szenvedjen hiányt.

Ha azonban az éjszakai vizelés hirtelen súlyosbodik, és nem tudjuk azonosítani a kiváltó okát, az már aggodalomra ad okot. Főleg akkor, ha mindemellett állandó szomjúság, valamint további megmagyarázhatatlan tünet – például bizonytalan járás vagy éjszakai erős horkolás – is jelentkezik.

Ha éjszaka többször is felkelsz a vizelési ingerre, és ez szinte minden estédre jellemző, akkor mindenképpen érdemes orvoshoz fordulnod, hogy kiderüljön, pontosan mi a tünet kiváltó oka.

Kiemelt képünk forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!