Egészségügyi Világszervezet (Who)
Durva váddal illette Elon Musk a WHO-t
Az országoknak nem szabadna alávetniük szuverenitásukat az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) – jelentette ki csütörtökön Elon Musk, a Twitter elnök-vezérigazgatója, akinek szavait a WHO főigazgatója nyomban visszautasította a mikroblogportálon, nevének említése nélkül álhírterjesztéssel vádolva meg az amerikai multimilliárdost.
Terjed a madárinfluenza, aggódnak a szakértők
Aggasztónak találja a madárinfluenzás megbetegedések számának emelkedését az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A szervezet továbbá azt is bejelentette, hogy kész együttműködni a kambodzsai hatóságokkal, miután a napokban két fertőzést is kimutattak egy családnál a délkelet-ázsiai országban.
Gyógyszerkereső
Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.