WHO: a fogyókúrás gyógyszerek sem tesznek csodát

Még a legújabb, rendkívül hatékony testsúlycsökkentő gyógyszerek sem alkalmasak arra, hogy gátat szabjanak az elhízás járványszerű terjedésének – figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A WHO több mint két évtized után döntött úgy, hogy felülvizsgálja meglévő, 2000-ben kiadott irányelveit az elhízás kezelésére vonatkozóan. Francesco Branca, a szervezet táplálkozástudományi és élelmiszer-biztonsági részlegének igazgatója a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, elsőként a súlyproblémákkal küzdő gyerekek és serdülők kezelésére vonatkozó irányelveket nézik át, majd azt követően frissítik a felnőttekre vonatkozó útmutatót is. A munka részeként a WHO megbízta a milánói Mario Negri Gyógyszerészeti Kutatóintézetet azzal, hogy mérje fel a testsúlycsökkentő gyógyszerek hatékonyságát az elérhető tudományos bizonyítékok alapján.

orvosi rendelő, obezitológia, orvos, gyermek, édesapa, egészséges táplálkozás
Világszerte a gyerekek közel egyötöde túlsúlyos vagy elhízott. Fotó: Getty Images

„Az a fajta kommunikáció, amellyel e gyógyszerek kapcsán gyakran találkozhatunk, mondván, hogy »megtaláltuk általuk a megoldást«, egész egyszerűen téves” – húzta alá Branca. Hozzátette, az elhízás elleni gyógyszerek fontos részét képezik egy összetett egésznek, de szó sincs arról, hogy csodaszerek lennének, amelyek egy csapásra megszüntetnék a problémát. Egyéb módszerek, mint a diéta és a testmozgás, továbbra is kritikus szerepet töltenek be az elhízás kezelésében. A WHO legfrissebb adatai szerint a túlsúllyal vagy elhízással élők fiatalok aránya az 1975-ös 4 százalékról 2016-ig 18 százalékra emelkedett az 5 és 19 év közötti korosztályban. Magyarán világszerte több mint 340 gyermek és serdülő küzd súly problémákkal napjainkban.

Branca az elhízás globális terjedéséről „egyre növekvő járványként” beszélt. „Több okunk is van arra, hogy miért tegyünk sokkal komolyabb és merészebb lépéseket az ügyben” – hangsúlyozta. A WHO új irányelveit a korábbiaknál részletesebb módszertanra és a lehető legfrissebb tudományos eredményekre igyekszik alapozni. A gyerekek és serdülők testsúlykontrolljára vonatkozó szakmai anyagot még az idei év végén közzétennék.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.