Ezért fontos, hogy a gyerek megtanuljon úszni

Évente mintegy 236 ezren fulladnak vízbe világszerte – hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A fulladásos halálesetek túlnyomó többsége, mintegy kilencven százaléka a szegényebb országokban következik be. A WHO szerint a tragédiák jórészt megelőzhetők lennének. Gyakorta olyan mindennapi tevékenységek közben történnek, mint a fürdés, a vízhordás, a csónakázás vagy a horgászat, de nagy számban okolhatók szélsőséges időjárási események is, például a monszunesőzések.

úszásoktatás, kisfiú, medence, víz alatt
Úszásoktatással sok vízbe fulladásos tragédia megelőzhető lenne a világban. Fotó: Getty Images

A leghatékonyabb ellenintézkedés az általános iskolai úszásoktatás lehetne a WHO szerint, valamint a kisebb gyermekek gondozása biztonságos környezetben, például napközi otthonokban. Ennek finanszírozása 50 szegény országban a szervezet becslései alapján 2050-ig 774 ezer gyermeket mentene meg a fulladásos haláltól. De ily módon megelőzhető lenne még 178 ezer olyan eset is, amelyeket túlélnek ugyan a gyermekek, de súlyos egészségi károsodással.

A balesetek megelőzése érdekében néhány kérdést érdemes feltenned magadnak, mielőtt úszni, sportolni, vitorlázni indulnál a természetes vizekbe. Mutatjuk, mit tanácsolnak a vízimentők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.