Terjed a madárinfluenza, aggódnak a szakértők

Aggasztónak találja a madárinfluenzás megbetegedések számának emelkedését az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A szervezet továbbá azt is bejelentette, hogy kész együttműködni a kambodzsai hatóságokkal, miután a napokban két fertőzést is kimutattak egy családnál a délkelet-ázsiai országban.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, Kambodzsa egészségügyi hatóságai csütörtökön bejelentették, hogy madárinfluenzában (a H5N1 vírusváltozat okozta fertőzésben) meghalt egy 11 éves lány, majd – az áldozat 12 közeli ismerőse és családtagja körében megkezdett vizsgálat során – az édesapja szervezetében is kimutatták a vírust. Kilenc év után ez volt az első ilyen haláleset az ázsiai országban. A WHO adatai szerint korábban, 2003 és 2014 között 56 madárinfluenza-megbetegedés fordult elő az itt élő emberek körében, ezek közül 37 eset halálos kimenetelű volt.

védőfelszerelés viselő állatorvos oltást ad be egy tyúknak
Madarakat, emlősöket és embereket is megtámad a kór. Fotó: Getty Images

Aggódik a WHO

A madarakat és emlősöket, valamint az embereket érintő madárinfluenzás esetek számának emelkedése miatt „aggasztó” a járványhelyzet – mondta Sylvie Briand, a WHO járványügyi készültségért és megelőzésért felelős igazgatója. Kijelentette, hogy a legutóbbi fejlemények tükrében a WHO felülvizsgálja a H5N1 vírus globális, emberekre vonatkozó kockázatértékelését. Az egyelőre nem tisztázott, hogy Kambodzsában emberről emberre történt-e átvitel, vagy a két megbetegedést „azonos környezeti feltételek” – feltehetően a fertőzött madarakkal vagy más állatokkal való közvetlenebb kapcsolat – okozták-e.

Majdnem hatszáz oroszlánfóka és nagyjából 55 ezer vadon élő madár pusztult el az elmúlt hetekben madárinfluenza következtében Peruban.

1997-ig ismeretlen volt

A halálos kimenetelű emberi madárinfluenza-fertőzés egészen 1997-ig ismeretlen volt, ekkor ütötte fel először a fejét a H5N1 vírus Hongkongban, több ember életét követelve. A  kór a szárnyasokra rendkívül veszélyes, a madárinfluenzában ugyanis már több száz millió csirke és kacsa pusztult el, amióta a betegség 2003-ban pusztító útjára indult és Ázsia-szerte megtizedelte a baromfiállományt.

Az emberek körében a betegség Vietnamban és Thaiföldön szedte a legtöbb halálos áldozatot, de Indonéziában és Kambodzsában is már több ember halálát okozta bizonyítottan.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?