Megehetjük az ételt, ha rászállt egy légy?

Ahogy melegszik az idő, az asztal körül egyre gyakoribb – nem szívesen látott – vendég a légy. Vajon ha rászáll az ételre, az még biztonságosan fogyasztható? Ennek eldöntéséhez adunk most segítséget.

Tavasztól őszig gyakori vendég a légy, ami ilyenkor sajnos gyakran az ételünkön landol. Általánosságban elmondható, hogy az általa terjesztett megbetegedés kockázata viszonylag alacsony, de van néhány tényező, amit figyelembe kell venned, amikor eldöntöd, hogy megeszed-e még azt az ételt, amire rászállt – írja az IFL Science.

A legyek ráhánynak az ételünkre

Mivel a legyeknek nincsenek fogaik és állkapcsuk, kiköpnek némi enzimekben gazdag nyálat, hogy részben feloldják az ételt, majd felszippantják azt ormányszerű szájszervükkel. Rövidebben fogalmazva: ráhánynak az ételünkre. És mivel a legyek rövidke életük nagy részét különféle hulladékokon, rothadó növényzeten, romlott nyers húson és állati, illetve emberi ürüléken töltik, számos kórokozót hordoznak, amelyek megbetegíthetnek minket is. Nagyjából 130 kórokozót sikerült eddig a házi legyekből azonosítani: gombákat, vírusokat, parazitákat és baktériumokat, melyek között életveszélyes faj is található.

A világ számos részén a fő veszélyt az élelmiszerekkel terjedő kórokozók jelentik, melyek igen kellemetlen ételmérgezést tudnak okozni, ami hányással, gyomorfájással, hasmenéssel vagy magas lázzal is járhat. Egy 2022-ben készült kutatás során több mint száz házi legyet gyűjtöttek össze egy New York-i farm környékéről, és megállapították, hogy azok tele vannak az emberi egészséget befolyásoló, élelmiszerrel terjedő kórokozókkal. Köztük volt a Salmonella, az E-coli, a Staphylococcus aureus, a Bacillus cereus és a Bacillus subtilis baktérium is.

A kérdés az, hogy ezek a kórokozók elég nagy mennyiségben vannak-e jelen a légyben ahhoz, hogy egy egészséges embert megbetegítsenek. Ez nagyban függ attól, hogy hány légy telepedett meg az ételünkön és mennyi ideig. Ha egyetlen légy rövid ideig érintkezik a frissen főtt étellel, akkor a legtöbb egészségügyi szakértő szerint ez nem nagy baj, és ilyenkor nem kell kidobni az ételt. Ha azonban több légy órákig lakmározik az ételen, akkor a legjobb, amit tehetsz magadért, hogy kidobod az ételt a kukába.

Jó tudni, hogy a világ azon részein, ahol a trópusi betegségek jobban elszaporodtak, a fertőzési kockázat is magasabb. A házi legyek az emberi hulladékból származó kórokozókat hordozhatják, és napokig továbbadhatják az olyan halálos betegségeket, mint a kolera és a shigellózis, a vérhas egy súlyos fajtája. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik fölénk, csapadék nem lesz. Fokozatosan mérséklődik, gyengül a légmozgás.A minimum-hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes részeken 0 fok alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken kissé enyhébb lehet a reggel. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?