
Betegségmegelőzés


Ezeket együk, hogy ne betegedjünk meg
A hidegebb hónapokban szinte minden sarkon lesben állnak a kórokozók. Az pedig, hogy milyen könnyen és mennyire súlyosan betegszünk meg, illetve mennyi ideig tart egy-egy fertőzés leküzdése, az immunrendszerünkön múlik. Nézzük, mit érdemes enni természetes védekezőképességünk támogatásáért.


Újra szűrőbuszok járják az országot
Idén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecsed volt az első állomása a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet által közösen indított, hatvankét települést érintő országos szűrőbuszrogramnak.


Ezért érdemes tünetmentesen is rendszeresen kivizsgáltatni magunkat
Számos betegség jelentkezhet kezdetben tünetszegény vagy akár kifejezetten tünetmentes formában, a panaszok fellépése pedig nem ritkán már a probléma elhatalmasodásának jele. Éppen ezért javasolt tudatosan törekedni arra életünk során, hogy a kóros folyamatokat korai szakaszban felismerjük, jó alapot teremtve ezáltal a sikeres kezeléshez.



Folyamatosan gyártják a szájmaszkokat
Soron kívül megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtási szervezet - jelentette be Orosz Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságágának (BVOP) szóvivője a debreceni büntetés-végrehajtási intézet gyártóüzemében.



Így védekezzünk a koronavírus ellen
A gyakori kézmosás és a higiénés szabályok betartása pillanatnyilag az egyetlen védekezési mód a koronavírussal szemben - közölte honlapján a Semmelweis Egyetem (SE). Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tájékoztatása szerint pedig a koronavírus a lappangási ideje alatt is fertőz, vagyis a körülbelül kéthetes tünetmentes időszakban is továbbadható.

Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!






Új módszerrel kezelik a rákbetegeket Debrecenben
Magyarországon elsőként vezettek be egy speciális sugárkezelést a Debreceni Egyetem (DE) Klinikai Központjában. Az új rendszer segítségével a terápia pontosabbá, ezáltal biztonságosabbá válik, jelentősen csökkentve a mellékhatások kockázatát.



Szlávik: idén ősszel több vírus is megkeseríti az életünket
Ahogy hidegebbre fordul az idő, várható, hogy egyre többen kapnak majd el felső légúti fertőzéseket. A szakember szerint a koronavírus most domináns variánsa gyorsan terjed, de nem okoz súlyosabb megbetegedést, mint a korábbi változatok. Bizonyos tünetekkel azonban nem szabad halogatni, hogy orvoshoz forduljunk.

A pára- és ködfoltok (legkésőbb délelőtti) feloszlását követően többnyire derült, napos időre van kilátás. Csapadék nem lesz. A légmozgás mérsékelt marad, csak Sopronnál fordulhatnak elő időnként élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul. Késő estére többnyire 14 és 19 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatásra napközben nem kell számítani, a nagy hőingás azonban sokak szervezetét megterheli.