Nem a koffein, hanem a csésze kávé ébreszt fel

Sok ember számára a napot a kávé indítja el, mert hiszik, hogy segít felébredni, hatékonyabban dolgozni. Egy friss portugál kutatás most utánajárt: vajon a serkentő hatást valóban pusztán a koffeinnek köszönhetjük, vagy inkább a kávéfogyasztás élményéről van szó.

A kávé valódi hatását igyekeztek feltárni a portugál Minhói Egyetem kutatói, felmérésükben olyan embereket toboroztak, akik naponta legalább egy csésze kávét isznak. A résztvevőktől szociodemográfiai adatokat gyűjtöttek, majd két rövid funkcionális MRI-vizsgálatot végeztek rajtuk: egyet a koffeinbevitel előtt, egyet pedig 30 perccel utána. A vizsgálat során a résztvevőket arra kérték, hogy lazítsanak, és hagyják elkalandozni a gondolataikat – számol be a kutatás részéleteiről a MedixalXPress. Általános elvárás, hogy a kávé növeli az éberséget és a pszichomotoros működést, ezért is fontos megérteni a mögötte meghúzódó mechanizmusokat – mondta Nuno Sousa kutató.

kávéfogyasztás, kávézási szokások, kávé
A hatáshoz kell a csésze, az illat és az aroma is. Fotó: Getty Images

A koffein önmagában kevés

A tudósok azt találták az MRI vizsgálatok során, hogy az alapértelmezett üzemmód-hálózat összekapcsolódása csökkent mind a kávéfogyasztás, mind a koffeinfogyasztás után. Ez pedig arra utal, hogy akár a koffein, akár a kávé fogyasztása felkészültebbé tette az embereket arra, hogy a pihenésből áttérjenek a napi feladatokra, a munkára. A kávéfogyasztás azonban a magasabb vizuális hálózat és a jobb oldali végrehajtó kontroll hálózat – az agy azon részei, amelyek a munkamemóriában, a kognitív kontrollban és a célvezérelt viselkedésben vesznek részt – összekapcsolhatóságát is növelte. Ez nem történt meg, amikor a résztvevők csak koffeint fogyasztottak.

A vizsgálatban résztvevők tehát a kávéfogyasztás után jobban készen álltak a cselekvésre és éberebben reagáltak a külső ingerekre, valószínűsíthetően az ital különleges illata és íze, vagy az ital fogyasztásával kapcsolatos pszichológiai elvárás miatt. Tehát ha nem csak ébernek, hanem tettre késznek is akarod érezni magad, a koffein önmagában nem lesz elég: szükséged lesz arra a csésze kávéra is. A kutatás eredményei a Frontiers in Behavioral Neuroscience című szaklapban jelentek meg.

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk: kávét nemcsak a finom íze miatt érdemes fogyasztani, hanem azért is, mert a kutatók szerint segítségével csökkenthetjük a 2-es típusú cukorbetegség rizikóját.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra