Így hatnak a testünkre a meleg és a hideg ételek

Egyes ételek íze egy kicsit változhat, illetve erőteljesebb lehet attól függően, hogy hidegen vagy melegen fogyasztjuk. De ezen kívül mást is befolyásolhat az elfogyasztott étel hőmérséklete.

Egy nemrégiben készült francia tanulmány szerint azok, akik meleg étel helyett gyakran inkább hideget választanak, 31 százalékkal több kalóriát, 37 százalékkal több zsírt, és 22 százalékkal több szénhidrátot fogyasztanak, mint meleg ételt választó társaik. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a hőkezelés számos kórokozót elpusztíthat az ételekben - számol be róla a brightside.me.

hideg és meleg ételek emésztése
A fagyi megemésztése akár két óráig is eltarthat. Fotó: Getty Images

Az emésztést is befolyásolja az elfogyasztott étel hőmérséklete

Szervezetünk az ételt testhőmérsékletűvé alakítja, ezért a hideg ételek esetében először fel kell azokat melegítenie, és utána tudja megemészteni, ami extra erőfeszítést jelent. Egy meleg leves megemésztése nagyjából 15 perc, míg például a hideg tejtermékek, különösen a fagylalt megemésztése 30-120 percbe is beletelhet. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak meleg ételeket érdemes enni, hiszen például a zöldségek és gyümölcsök jó részének tápértéke nyersen fogyasztva a legmagasabb. Ez utóbbiakat érdemes jó alaposan megrágni, hogy a szájüregünkben felmelegedjenek, illetve a nyálban lévő enzimek elkezdjék őket lebontani.

Emésztésünk többek között függ az egészségi állapotunktól, az anyagcserénktől, a korunktól és nemünktől. Emellett az elfogyasztott ételeken is múlik, milyen gyorsan emésztjük meg a táplálékot .

Mivel a meleg ételeket könnyebb megemészteni, a tápanyagok is gyorsabban szívódnak fel belőlük. Vannak olyan zöldségek, mint például a paradicsom, aminek likopintartartalma (egy antioxidáns hatású karotinoid) hőkezelés hatására szabadul fel. Ugyanakkor sok zöldségben és gyümölcsben a főzésnél lebomlik a vitaminok egy része, így érdemes őket minél rövidebb ideig hőkezelni.

A hideg víz hamarabb ürül ki a gyomorból, mint a meleg: kutatások szerint napi szinten fogyasztva a sportolók esetében például segíthet javítani az állóképességet. A meleg vízből általában kevesebbet iszunk, ez pedig megnövelheti a dehidratáció kialakulásának esélyét.

Annak is megvan az oka, hogy a meleg ételektől tovább érezzük magunkat jóllakottnak . Mivel általában lassabban esszük meg őket, és sokszor az ízük is intenzívebb, erősebb jóllakottságérzetet váltanak ki.

A meleg italoktól felmelegedhetünk a hidegben, ezt az érzést mindenki ismeri. Ugyanakkor gyakori, hogy például a jégkrém hűsítő hatását csak eleinte érezzük, aztán meg melegünk lesz tőle. Ez annak köszönhető, hogy sok benne a zsír és a fehérje, ezek megemésztése pedig felmelegíti a testet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Tovább szakadozik, a legtöbb helyen csökken is a felhőzet, de főként a Tiszántúlon és északnyugaton még reggel is felhős lehet az ég. A keleti határ menti részeken helyenként párássá válhat a levegő. Néhol még előfordulhat zápor. Az északi, északkeleti szél néhol élénk maradhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 13 fok között alakul, de az északi völgyekben ennél hidegebb lehet. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra