Maradonát kiengedték a kórházból, fogyókúra Svájcban

Buenos Aires, 2007. április 11. (MTI/APA/AFP) - Helyi médiatudósítások szerint két hét után kiengedték a Buenos Aires-i Güemes klinikáról Diego Maradonát, az argentinok legendás futballistáját.

Az 1986-ban világbajnok, 46 éves egykori klasszist hirtelen fellépett gyengeség miatt szállították be, majd később kiderült: alkoholproblémái vannak, s többek között ez vezetett a keringési rendellenességek kialakulásához.

A kórház tájékoztatása szerint a májbetegségben szenvedő volt zseniális középpályás továbbra is gyógyszeres kezelésre szorul és szigorúan oda kell(ene) figyelnie a táplálkozására. A terve most állítólag az, hogy Svájcba utazik, ahol újra megpróbál megszabadulni túlsúlyától.

Maradona a róla készült fotók alapján ismét jelentős súlyfelesleggel küszködik, s az utóbbi időben szívproblémái ellenére túl sok kubai szivart szívott és sok italt fogyasztott. A világsztár 1997-ben vonult vissza, azóta jobbára csak kábítószergondjai és egy időben életveszélyes túlsúlya kapcsán hallatott magáról. Két éve Kolumbiában gyomorszűkítő műtéten esett át, s a beavatkozás után két hónap alatt több mint 30 kilót sikerült leadnia.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Az északi tájakon a felhős időt követően főleg délután egyre többfelé kisüt a nap, a déli, délkeleti országrészben ezzel szemben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Reggel még többfelé valószínű főleg eső, zápor, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, viszont délen, délkeleten - nagyobb számban délután - záporok, zivatarok várhatók, helyenként felhőszakadással. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, záporoktól, zivataroktól függetlenül a Nyugat-Dunántúlon helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra