„A gyerekek nem tudnak jobban lenni annál, mint ahogy a felnőttek vannak"
A fiatalok mentális állapota a társadalom állapotát tükrözi vissza – véli a pszichológus szakértő. Egy friss hazai felmérés szerint a középiskolás gyerekek nem egészen harmadának életében nincs jelen semmilyen lelki ártalom.
A felhősebb nyugati tájak kivételével több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon, majd a másutt is erőteljessé váló gomolyfelhő-képződésből délutántól, késő délutántól egyre többfelé várható zápor, zivatar, sőt zivatarrendszer is kialakulhat, amely gyengülve haladhat északkelet felé. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti, néhol heves zivatar is valószínű. Zivataroktól függetlenül megélénkül, napközben több helyen megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 30 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb idő várható. Késő estére 17, 22 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok napközben nem okoznak kellemetlenséget.