Rádőlt a tévé, meghalt a másfél éves kislány

Felmászott a tévéállványra, ennek következtében pedig magára rántotta a televíziót egy másfél éves gyermek a Nógrád megyei Becskén. A kislány életét már nem tudták megmenteni.

Játék közben rántotta magára a tévét egy másfél éves gyermek becskei otthonában a napokban. A kislányt mentőhelikopterrel, életveszélyes állapotban szállították kórházba – számolt be a tragikus eseményekről a Nool.hu.

Túlélheti-e a párkapcsolat a gyerek halálát?
Óriási – sőt, talán mondhatjuk azt is, hogy a lehető legnagyobb – veszteség a szülők számára, ha meghal a gyerekük. Hogyan figyeljen jól magára és egymásra az édesanya és az édesapa ebben a helyzetben? Szakemberrel beszélgettünk.

A lap információi szerint az baleset szeptember 17-én délután történt, amikor is a kislány felmászott a tévéállványra. A kisgyermek nem sokkal később belehalt sérüléseibe a kórházban. A gyászoló családról az alábbiakat mondta Becske polgármestere, Agócs Pál:

A faluban mindenki ismeri őket, mindent megtettek a gyermekért, szeretetben nevelték. A falu lakói és az önkormányzat mindenben a segítségükre lesz.”

Nyitóképünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!