Ebből tudhatod, hogy a gyerek napszúrást kapott

A gyerekekre életkorukból adódóan fokozottabb veszélyt jelent a nyári magas hőmérséklet és az erős napsütés. Fejfájás, rossz közérzet, szédülés, hányinger, hányás, levertség, túlzott izzadás, száraz bőr – hogyan lehet megállapítani, hogy ezek a napszúrás, a hőkimerülés vagy a hőguta tünetei? Mutatjuk a szakértő tanácsait.

Érdemes tisztában lenni azzal, mit tehetünk akkor, ha kánikula idején a szabadban játszó gyerek rosszul lesz, szédül, netán hányingere van, vagy elájul. A tünetek megjelenésekor ellenőrizzük a légzését, reagál-e a környezetére, mérjük fel a tudatállapotát. Bágyadtnak, aluszékonynak tűnik? Milyen a bőre: sápadt, verejtékes, esetleg forró? A panaszok pontos meghatározásával ugyanis eldönthetjük mit tegyünk: enyhítsük otthon a tüneteket, forduljunk orvoshoz vagy hívjunk mentőt?

fejfájás, kislány, nyár, játszótér
A meleg és az erős napsütés könnyen panaszokat okozhat a gyerekeknél. Fotó: Getty Images

Bizonyos jelek árulkodóak lehetnek. Napszúrás huzamosabb idejű napon tartózkodás esetén alakul ki. Fejfájással, rossz közérzettel, szédüléssel, hányingerrel és hányással jár, és viszonylag gyakori kórkép – idézi a felsőoktatási intézmény közleménye dr. Krivácsy Pétert, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Betegellátó Osztályának vezetőjét. Hozzátette, amennyiben ezeket a tüneteket észleljük, vigyük a gyereket hűvös helyre, tegyünk a homlokára vizes borogatást, és helyezzük teljes nyugalomba. Szükség esetén adjunk fájdalomcsillapítót, valamint figyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre. Ha többszöri hányás, nem múló fejfájás lépne fel, és az általános közérzete sem javulna, forduljunk orvoshoz.

A levertség, a túlzott izzadás, a száraz nyálkahártyák egyaránt a kiszáradás jelei. A kevés vagy sűrű vizelet, továbbá az ájulás is azt mutatja, hogy nem ittunk eleget, azaz a panaszokat a szervezet folyadékhiánya okozza. Hőkimerülés esetén ugyanis szervezetünk vízraktárai kimerülnek, ezért ilyenkor kiemelten figyelni kell a folyadék pótlására. Vízzel hígított almalevet, házilag készített limonádét, izoitalt (sportitalt) vagy patikában és drogériában egyaránt kapható orális rehidrációs folyadékot (ORS-t) adjunk a gyereknek. Ezekkel biztosítani tudjuk a megfelelő só- és cukorpótlást a szervezet számára. Ha azonban a panaszok nem múlnak és a folyadék pótlása is nehezen megy, vigyük inkább orvoshoz.

Hőguta esetén az első tünet az egyre emelkedő, akár 40-41 fokos testhőmérséklet, a fejfájás, a meleg, száraz, kipirult bőr. Figyelmeztető jel, ha – ellentétben a hőkimerüléssel – nem jelentkezik izzadás. Emellett szaporává válik a szívverés, kapkodó lesz a légzés, hányinger és hányás léphet fel. A rohamosan romló folyamat tudatzavart okozhat, ami eszméletvesztésig is fokozódhat, sokkos állapot alakulhat ki. Ezeknél a tüneteknél azonnal mentőt kell hívni, a testhőmérséklet normalizálása érdekében pedig az egész test langyos vizes hűtését el kell kezdeni – figyelmeztet a szakember. Ez az életveszélyes állapot akkor jelentkezik, ha a szervezet a nagy melegben nem képes a hőleadásra, azáltal túlmelegszik, az alapvető anyagcsere-folyamatok pedig ennek következtében felborulnak.

  • Kerüljük a direkt napfényt 11-15 óra között!
  • Viseljünk sapkát, szellős, világos ruhát!
  • Használjunk magas faktorszámú fényvédő krémet!
  • Figyeljünk a folyamatos folyadékpótlásra!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!