Rákkeltő vegyületet találtak több fontos gyógyszerben

Rossz hírt közölt az amerikai Merck & Co. gyógyszeripari vállalat: két, cukorbeteg felnőttek számára gyártott gyógyszerükben is nitrózaminszennyezést mutattak ki.

A Merck & Co. gyógyszergyártó vállalat a napokban jelentette be, hogy két, diabéteszes felnőttek vércukorszintjének csökkentésére szolgáló gyógyszere is – a Januvia és a Janumet – nitrózaminokkal szennyezett - írja a Healthline. A vállalat közölte, hogy reményeik szerint “év végéig orvosolni tudják a problémát”. A helyzet azért is különösen kényes, mert a Bloomberg értesülései szerint az amerikai cég a gyógyszerhiány elkerülése miatt folytathatta a két készítmény értékesítését.

Több, nitrózaminnal szennyezett gyógyszert találtak. Képünk illusztráció. Forrás: Getty Images

 Jelenleg az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) térfelén pattog a labda: az FDA visszajelzésétől függ, mikor lesznek a betegek számára ismét elérhetőek ezek a gyógyszerek.

Mik azok a nitrózaminok?

"A nitrózaminok olyan – a természetben is megtalálható – vegyületek, amelyek az ivóvízben, az élelmiszerekben, a kozmetikumokban, de még a játékokban is fellelhetők" - nyilatkozta a Healthline-nak Kelly Johnson-Arbor toxikológus, orvos. Évtizedek óta használják ezeket egyebek mellett az élelmiszerek tartósítására, a húsok pácolásához. Hosszú távon azonban ezek a vegyületek károsíthatják a DNS-t, ami növeli a rákos megbetegedések kockázatát.

Azok, akik éveken keresztül rendszeresen és nagy mennyiségben fogyasztanak bizonyos nitrózaminokat, fokozottan ki vannak téve a különféle rosszindulatú daganatos elváltozások, például a nyelőcsőrák, a májrák, a gyomorrák vagy a veserák, valamint egyéb, nem kívánt egészségügyi problémák kockázatának. Nem véletlen, hogy az FDA szabályozta ezen vegyületek szervezetbe való bevitelének napi mennyiségét, mégpedig 37 nanogrammban. 

Kutatók szerint a nitrózaminok nagyjából 75 százaléka lehet rákkeltő hatású az emlősök számára. A Merck Januvia és Janumet nevű gyógyszerében Nitroso-STG-19 (NTTP) nevű nitrozamint találtak. (Az egyik leggyakrabban vizsgált nitrózamin, az N-nitrozodimetilamin (NDMA) a vastagbélrák megnövekedett kockázatához köthető.)

A nitrózaminszennyezés más gyógyszereket is érinthet: az elmúlt években ilyen vegyületeket találtak számos vényköteles és vény nélkül kapható készítményben is - hívta fel rá a figyelmet Johnson-Arbor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.