Ez az egyszerű szabály segíthet elkerülni a cukorbetegséget

Közismert, hogy a megfelelő alvókörnyezet, így például a hálószoba elsötétítése jelentősen javítja az éjszakai alvásminőséget. Mi több, egy új tanulmány szerint azért is érdemes leengedni a redőnyöket és kikapcsolni minden lámpát, mert ez a cukorbetegség kialakulásának kockázatát is mérsékli.

„Kimutattuk, hogy az éjszakai élénk fénynek való kitettség összefüggésbe hozható a 2-es típusú diabétesz kialakulásának fokozott veszélyével” – idézi az ausztrál Flinders Egyetem közleménye Andrew Phillips professzort, a The Lancet Regional Health - Europe című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szenior szerzőjét. Phillips és munkatársai mintegy 85 ezer embert vontak be egy kísérletbe, amelynek során minden résztvevőnek egy héten keresztül kellett fényérzékelő karperecet hordania. Az így rögzített körülbelül 13 millió órányi adatot a kutatócsoport később összevetette az alanyok kilenc évig tartó nyomon követéséből származó egészségügyi információkkal.

éjszakai lámpaoltás, hálószoba
Az éjszakai lámpaoltás segíthet megelőzni a 2-es típusú cukorbetegséget. Fotó: Getty Images

Mindebből kirajzolódott, hogy minél több fény ér valakit éjszaka (hajnali fél 1 és reggel 6 óra között), annál magasabb a kockázat, hogy 2-es típusú cukorbetegség alakul ki nála. Az ausztrál kutatók persze számításba vettek egyéb kockázati tényezőket is, beleértve a résztvevők életmódját, alvási szokásait, étrendjét, mentális egészségét és azt, hogy szoktak-e váltott műszakban dolgozni. Az éjszakai fénnyel való kapcsolat azonban e tényezők szerepének lehetőségét kizárva is kimutatható maradt.

Így kapcsolódik a fény a cukorbetegséghez

A 2-es típusú cukorbetegség egy krónikus anyagcserezavar, amelynek alapja, hogy a szervezet sejtjei nem reagálnak megfelelően egy hasnyálmirigy által termelt hormon, az inzulin hatására. Emiatt a vérben túlzott mennyiségű cukor (glükóz) halmozódik fel, ami hosszú távon súlyos szövődményekhez vezethet. Évekig tartó folyamat, mire kialakul a betegség, amiben olyan életmódbeli tényezők is fontos szerepet játszanak, mint a fizikai inaktivitás és az elhízás. Az új tanulmány pedig e kockázati tényezők közé sorolja a fényt is. Az éjszakai fénykitettség megzavarhatja a cirkadián ritmust, változásokat eredményezve az inzulinkiválasztásban és a glükózanyagcserében” – magyarázta Phillips professzor. Hozzátette, ezek a változások kihatással vannak a test vércukorszint-szabályozó képességére, végeredményben akár 2-es típusú cukorbetegséghez vezetve.

„Eredményeink arra utalnak, hogy az éjszakai fénykitettség csökkentése, illetve a sötét környezett biztosítása egyszerű és olcsó módot kínál a diabétesz kialakulása megelőzéséhez vagy legalább késleltetéséhez” – mutatott rá a kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!