Jó hírek az agydaganattal műtött Inezről!

Hónapokig tartó sugár- és kemoterápiás kezelése után már két negatív MRI lelete is van Kamarás Ineznek, annak a budapesti kislánynak, akinek 13 centis daganatot távolítottak el az agyából.

A történetről annak idején

"A következő MRI szeptember elején lesz, addig is tovább erősítjük Inezt testben, szellemben és lélekben!" - írta nekünk Kamarás Zoltán, Inez apukája.

Inez jól érzi magát, egyre jobb a kedve, és az étvágya is alakul, épp a nagypapájánál pihen a Balatonon - válaszolta érdeklődésünkre az édesanya, és küldött egy friss képet is Inezről.

Nagyon rossz volt neki ez a több mint fél éves bezártság, jó, hogy végre friss levegőn és gyerekek között lehet - tette hozzá Krisztina.

Még mind a mai napig kap a szerkesztőségünk leveleket, amelyben a kislányról érdeklődnek, jókívánságaikat küldik. Továbbítjuk ezeket a szülőknek, és az érdeklődők kérésére ismét közöljük a család saját számlaszámát, amelyre utalhatnak, ha bármilyen összeggel tudják segíteni az agydaganatból gyógyuló kislány kezelését.

Kamarás-Krasznai Krisztina

14700002-00102100-01013021

A szülőkkel rajtunk keresztül is kapcsolatba tudnak lépni, ha más módon is tudnának segíteni a kislányon.

Írjanak a kira.keky@hazipatika.com email címre.

Kéky Kira

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Reggel még több helyen eshet, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, ezzel együtt északon délután egyre inkább kisüt a nap. Ezzel szemben a déli, délnyugati országrészben a felhőzet átmeneti felszakadozását követően erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és ott délután is valószínűek záporok, zivatarok. Többfelé lesz élénk, helyenként erős az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra