Gyermekgyógyászok mentenék a még menthetőt

A Csecsemő- és Gyermekgyógyász Szakmai Kollégium nyilatkozatot adott ki, amelyben utalva korábbi szakmai javaslataikra, a reformlépések szükséges korrekcióját fogalmazták meg:

A Csecsemő- és Gyermekgyógyász Szakmai Kollégium az elmúlt években élére állt a szükséges változásoknak. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy évek óta, naprakész formában rendelkezik a magyarországi teljes gyermekgyógyászati fekvő- és járó-beteg- gyermekgyógyászati alapellátás és iskola-egészségügyi ellátás átalakítására vonatkozó szakmai koncepcióval, hanem abban is, hogy kritikai észrevételeket tett. Legutóbb 2006. szeptember 15-én fogalmaztuk meg aggályainkat, amelyek azonban nem találtak értő fülekre.

Az elmúlt hónapokban a szakma elkészítette azt a kórházi struktúrát, amelyet a gyermekellátás szempontjából szakmailag vállalhatónak tartunk. Az egészségügyi miniszter nyilvánosan példaként állította tevékenységünket. Megdöbbenve kellett azonban tapasztalnunk, hogy a szakma elvérzett a politika oltárán, s javaslatainkat alig vették figyelembe az ágystruktúra végső kialakításában.

A területi ellátási kötelezettség ill. a finanszírozás 2007. április1-én életbelépett rendeletei előtt a szakmát nem kérdezték meg. A rendeletek nyilvánosságra kerülése után a Csecsemő- és Gyermekgyógyász Szakmai Kollégium úgy látja, hogy az ellátásban olyan káosz alakult ki, amely veszélyezteti a betegellátást. A kialakult helyzetért a szakma nem hibáztatható, noha úgy tűnik, hogy az elégedetlenség megjelenésekor az orvosra hárítják a felelősséget. Határozottan kijelentjük, hogy a felelősségben a gyermekorvosok nem osztoznak, s nem vállalnak felelősséget olyanokért, amelyek kialakításában sem szerepük, sem ráhatásuk nem volt, s amelynek maguk is elszenvedői.

A Csecsemő- és Gyermekgyógyász Szakmai Kollégium az alábbiakat kéri:

1. Az egészségügyi ellátás teljes ellehetetlenülése előtt vizsgálják felül a területi beutalási kötelezettségre vonatkozó rendeleteket. Ebben vegyék igénybe a szakmák segítségét, a rendelkezésre álló infrastruktúrát, egészségügyi munkaerő és szakember ellátottságot, népességi mutatókat stb.

2. Hajtsák végre a "Közös kincsünk a gyermek" kormányprogramot, s újonnan életbe lépett rendelkezések legyenek azzal összhangban. Ne történjen forráskivonás a csecsemő- és gyermek-egészségügyi alrendszerből!

3. Legyenek tekintettel a szükséges munkaerő utánpótlás biztosítására!

4. A területi ellátási kötelezettség mellett ismerjék el, és finanszírozzák a progresszív betegellátást, mint az egészségügyre szükségképpen jellemző rendszert.

5. Ismerjék el, és költségén finanszírozzák a gyermekellátásban a prevenciót, a neonatológiai és egyéb intenzív ellátást, az újszülött szállítást, a hemato-onkológiai betegellátást, valamint az ország néhány központjában meglévő, egyéb, kiemelt költségű, de sikeres szakellátást.

6. Mentesüljön a volumen korlát (TVK) alól a patológiás újszülött ellátás.

7. Történjék meg a 2006. évi miniszteri rendelet végrehajtása, amely az újszülöttkori szűrővizsgálatokról rendelkezik. Biztosítsák e szűrővizsgálatok finanszírozását!

Budapest, 2007. április 13.

Csecsemő- és Gyermekgyógyász Szakmai Kollégium

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Az északi tájakon a felhős időt követően főleg délután egyre többfelé kisüt a nap, a déli, délkeleti országrészben ezzel szemben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Reggel még többfelé valószínű főleg eső, zápor, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, viszont délen, délkeleten - nagyobb számban délután - záporok, zivatarok várhatók, helyenként felhőszakadással. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, záporoktól, zivataroktól függetlenül a Nyugat-Dunántúlon helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra