Lábak és idegek

Bár a cukorbetegségnek több súlyos szövődménye is van, az egyik legsúlyosabb gondot mégis a diabéteszes neuropátia és az abból kialakuló diabéteszes láb jelenti, éppen ezért érdemes rá odafigyelni.

A neuropátiás fájdalom tünetei

A neuropátiás (idegbántalom) fájdalom az idegrendszer károsodása, vagy működészavara következtében jön létre, afájdalomtovábbításáért és érzékeléséért felelős struktúra elsődleges károsodása miatt. Égő, fagyos, hasító, vagy áramütéshez hasonló érzésekkel jár, és gyakran szurkáló, bizsergő, vagy zsibbadó érzések is kísérik. Előfordul, hogy egy hideg vagy meleg tárgy, sőt, akár takaró vagy ruha érintése is fokozhatja a fájdalmat. Ezen túl, a fájdalmas terület vagy környéke az idegek károsodása miatt érintésre, hidegre vagy melegre, sőt, sérülésekre is érzéketlen lehet.

Milyen gyümölcsöket ehetnek a cukorbetegek?

A nyári hőségben aligha akad finomabb fogás néhány frissen szedett, lédús gyümölcsnél. Cukorbetegség esetén azonban be kell tartanunk néhány szabályt, ha gond nélkül szeretnénk élvezni a forró évszak ízeit. Kattintson!

Sok érintett nem is tud róla

Egy korábbi kutatás szerint a megkérdezett 1-es típusú cukorbetegek egyharmada (34 százalék), a 2-es típusú cukorbetegeknek pedig egynegyede (25 százalék) érintett a kérdésben. Mindemellett a neuropátiás fájdalomban vélhetően érintetteknek mindösszesen alig 19 százaléka hallott már erről a fájdalomtípusról. Az idegkárosodás felismerése cukorbetegeknél azonban nemcsak a speciális fájdalomcsillapítás miatt fontos, hanem bizonyos esetekben a láb érzéketlenné válhat, és az ennek következtében észrevétlenül maradó apró sérülések végül fertőzéshez, fekélyhez és súlyos esetben a láb amputációjához vezethetnek.

A diabéteszes láb

Diabétesz esetén a magas vércukorszint egyik következménye, hogy a verejték- és faggyúmirigyek működéscsökkenése miatt a bőr elvékonyodik, szőrtelenné, sérülékennyé és szárazzá válik, a talp nyomáspontjain bőrkeményedések jelentkeznek, fertőzésre hajlamos. Első fertőzésként ép lábon általában lábgombásodás jelenik meg. A legsúlyosabb állapotban szövetelhalás (gangréna) is kifejlődhet.
A cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye a diabéteszes neuropátia és az abból kialakuló diabéteszes láb
A cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye a diabéteszes neuropátia
A kezeletlen vagy rosszul kezelt betegeknek, akiknek sokszor és tartósan magas a vércukorszintjük, mintegy 10 év alatt előbb-utóbb számolniuk kell komplex szövődményekkel. Bár a cukorbetegségnek több súlyos szövődménye is van, az egyik legsúlyosabb problémát mégis a neuropátia, illetve az ennek következtében kialakuló diabéteszes láb jelenti. Míg a lábamputáció előfordulási gyakorisága évente 5-25 eset a százezerből, addig ez a szám a diabéteszes betegek körében 6-8 eset az ezerből. A diabéteszes láb a cukorbetegek körülbelül 3-4 százalékát érinti, és ennek kezelése köti le a diabétesz ellátásra fordítható egészségügyi források 15-25 százalékát. Pedig kis odafigyeléssel minden második ilyen műtét megelőzhető lenne. A legnagyobb bajt az okozza, ha egy terület érzéketlen, és ha a beteg nem szentel a lábának kellő figyelmet, hiszen ekkor maradhatnak észrevétlenek a sebek, sérülések. Különösen az idős, 2-es típusú cukorbeteg emberek körében fordul elő viszonylag gyakran, hogy akár hetekig nem figyelnek fel a lábukon keletkező sebekre, pedig fájdalom hiányában -a fentebb vázolt - látható tüneteket felismerve és kezelve még idejében megelőzhető a nagyobb baj.

A MACOSZ figyelemfelhívó akciósorozata

Ezért a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége tagszervezetein keresztül egy szűréssel egybekötött akciósorozattal kívánja ráirányítani a figyelmet a neuropátiás fájdalom témakörére, illetve a potenciálisan érintett cukorbetegek figyelmét felhívni az esetleges érintettségükre. A szűrések a már érintett cukorbeteg populációnak szólnak, ahol a fenti okok miatta neuropátiás fájdalom témakörére épített lábvizsgálatra került sor. Az akciósorozat megszervezése és lebonyolítása a MACOSZ tagszervezeteinek bevonásával, illetve közreműködésével zajlik, a szűréseket, a helyszíni értékelést és a szükség szerinti tanácsadást egészségügyi szakszemélyzet végzi.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +29 °C
Minimum:
+12, +18 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a napsütés mellett főként délnyugaton lesz több a gomolyfelhő, a Dunántúlon helyenként záporokra kell készülni.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag

Cukorbetegek közössége
Cukorbetegek közössége

A Cukorbetegek közösségébe szeretettel várunk minden cukorbeteget, családtagot és a téma iránt érdeklődőt.