Hihetetlen, de ez is növeli a diabétesz rizikóját

Az éjszakai fényszennyezésnek kitett felnőttek esetében 28 százalékkal magasabb a cukorbetegség kialakulásának kockázata – derült ki egy friss tanulmányból.

Az éjszakai fényszennyezés jócskán ronthatja az alvás minőségét, de a tudósok szerint még talán ez lehet az egyik legenyhébb hatása az emberi szervezetre. Számos negatív következménye mellett például a cukorbetegség kialakulásának kockázatát is növelheti – áll egy friss tanulmányban.

28 százalékkal magasabb kockázat

A tudományos munkát jegyző kutatók százezer kínai felnőtt korábbi adatait használták fel a tanulmányukhoz, illetve vérmintákat gyűjtöttek, amelyeket összehasonlítottak az emberek lakóhelyéről készült éjszakai műholdfelvételekkel. Eredményeik összegzése után pedig arra jutottak, hogy azoknál, akik erősebb éjszakai fényszennyezettségű területeken éltek, mintegy 28 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki diabétesz, mint a fényszennyezésnek legkevésbé kitett területeken élőknél.

A CNN a szerzőket idézve azt írta, a 18 éves és annál idősebb kínai felnőttek körében több mint 9 millió embernél a kültéri éjszakai fényszennyezés következtében alakult ki a cukorbetegség. De ez a szám valószínűleg nőni fog, mert egyre többen költöznek a városokba.

fényszennyezés, éjszakai fény, advent
Sokan imádják az adventi fényeket, az éjszakai fényszennyezés azonban rosszat is tehet. Fotó: Getty Images

Az éjszakai fényszennyezés hatása

A chicagói Északnyugati Egyetem alváskutatóját idézve hozzátették, hogy ez a tanulmány megerősíti a korábbi kutatások eredményeit, amelyek az éjszakai mesterséges fény anyagcsere-funkciókra gyakorolt lehetséges káros hatásairól, illetve a cukorbetegség nagyobb rizikójának veszélyéről szóltak. A tudósok szerint a sötétség hiánya összefügghet továbbá az elhízással, valamint a szív- és érrendszeri kockázati tényezőkkel is.

Hogy mi lehet a kapcsolat? Az éjszakai fényszennyezés és a cukorbetegség magasabb rizikója közötti közvetlen összefüggés még nem egyértelmű a kutatók számára, de már önmagában a városi környezet is ismert rizikótényező a cukorbetegség kialakulását tekintve. Ennek oka például, hogy a városlakó emberek kevesebbet gyalogolnak, illetve könnyebben hozzáférnek az egészségtelenebb, zsírosabb ételekhez is, egyebek mellett a szinte minden sarkon megtalálható gyorséttermekben.

Ha nem választják meg jól a vacsorájukat, a cukorbetegek vércukorszintje sokat ingadozhat az éjszaka folyamán. Lássuk tehát, mire érdemes odafigyelni a táplálkozás során az esti órákban, illetve mi a legjobb vacsora a cukorbetegeknek.

Mit tehetünk a fényszennyezés ellen?

Aki városi környezetben él, vagy szinte soha nem tud teljesen sötétben aludni, annak jó hír, hogy szerencsére sokat tehetünk az éjszakai mesterséges fény mérsékléséért. Érdemes például elhúzni az ágyat az ablak mellől, vagy redőnyöket, sötétítő függönyöket felszereltetni, illetve egy alvómaszkot beszerezni. A hálószobából pedig erősen ajánlott kitiltani azokat a kütyüket, amelyek a legstimulálóbb kék fényt bocsátják ki – ideértve a tévéket, tableteket és okostelefonokat.

Ha valamilyen okból mégis szükség van a szobában éjszakai fényre, érdemes azt vörösesre vagy barnásra változtatni, és inkább a padló szintjén tartani, nem pedig az ágy magasságában. Aki pedig csak tévével tud elaludni, annak ajánlott az időzítő használata. Így a tévé előre beállított kikapcsolási ideje utána hang- és fénymentes környezetben lehet aludni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!