Virológus: megállítani nem, csak lassítani tudjuk a járványt

Ha továbbra is a jelenlegi járványkezelési stratégiát követjük és nem jönnek komolyabb intézkedések, akkor egy hónap múlva drasztikus számokat fogunk tapasztalni - figyelmeztetett Jakab Ferenc virológus egy online beszélgetésben, amelyben a koronavírus-járvány aktuális kérdéseit tárgyalták.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már felismerte a magyar helyzet romlását és a 3., vagyis a súlyosan veszélyeztetett kategóriába sorolta az országot. Komolyabb intézkedések nélkül viszont még a jelenleginél is többen fognak kórházba és lélegeztetőgépre kerülni, illetve meghalni is a koronavírus-járvány miatt - hívta fel a figyelmet a szakember a Constantin Tamás gyermekorvos Facebook-oldalán közzétett beszélgetésben .

Pesszimista várakozások

Koronavírus és influenza: nagy bajt okozhatnak együtt - a részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

A virológus szerint nagyon rossz irányba halad a járvány. Az utóbbi napokban ugyanis a halálozások száma is elkezdett nőni - ahogy arra már szeptember elején is figyelmeztetett . Emellett az is látható, hogy a korábbi 30-31 év helyett most már 40-41 év a fertőzöttek átlagéletkora. Hangsúlyozta, hogy lassítani kell a járvány ütemét, mert megállítani nem fogjuk tudni. "De ha így rohanunk a vesztünkbe, akkor az egészségügyi kapacitásunkat ki fogjuk meríteni" - fűzte hozzá. Megemlítette továbbá, hogy egyáltalán nem optimista a helyzettel kapcsolatban, és félő, hogy a kór az idősek otthonában is újra be fog robbanni.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország, koronavírus második hullám, koronavírus előrejelzés, koronavírus-járvány gyorsulása, koronavírus terjedése, koronavírus halottak száma, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus iskolák, koronavírus lázmérés, koronavírus-tesztelés, koronavírus PCR-teszt
A szakember elég pesszimistán látja a helyzetet. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A teszteléssel is baj van

A szakember még egy problémára rávilágított, mégpedig arra, hogy a tesztkapacitásunk véges, ráadásul lassan el is érjük a felső határt. A PCR-tesztekkel kapcsolatban emellett egyre gyakrabban tapasztalható az, hogy egy gyógyult páciens hétről-hétre pozitív teszteket produkál. Ennek oka az lehet, hogy nagyon érzékeny a módszer, ezért Pécsen most az ilyen betegektől vett mintákkal próbálnak megfertőzni sejteket, hogy kiderüljön, fertőz-e még egyáltalán az új típusú koronavírus . Megemlítette azt is, hogy jelenleg az orvosok nem merik visszaengedni a közösségbe a pozitív PCR-eredményt produkáló betegeket, ám Falus András immunológus szerint nem a vírus jelenléte, hanem a fertőzőképesség lenne a lényeg.

Nincs értelme az iskolai lázmérésnek

A beszélgetés során az iskolákban bevezetett kötelező hőmérséklet-mérés is szóba került. Ezzel kapcsolatban Tordas Dániel házi gyermekorvos úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi adatok és a saját tapasztalatai is azt mutatják, hogy a gyerekeknél a nem láz a koronavírus-fertőzés fő tünete. A lázméréssel ezért csak azt lehet megelőzni, hogy a gyerekek betegen menjenek az iskolába, a koronavírus közösségbe való bevitelét azonban nem. A 37,8 Celsius-fokos határértékről pedig azt mondta, a szülőknek ennél alacsonyabb hőemelkedéssel sem szabad közösségbe engedniük a gyermeküket.

A hőmérésnek Jakab Ferenc szerint sincs értelme - sem szakmailag, sem járványügyileg. Úgy véli, hogy ez egy irreleváns lépés, hiszen a COVID-19 tünetei sok esetben láz nélkül jelentkeznek, ráadásul a tünetmentesek is sokan vannak. A mérésre váró, kint tolongó gyerekek azonban könnyen megfertőzhetik egymást. A szakember ugyanakkor megemlítette azt is, hogy az adatok alapján az óvodák és iskolák átfertőzöttsége csekély, tehát nem ezekben a közösségekben terjed a legfőképpen a járvány.

Mit tehetünk?

A szakember szerint csak egyéni felelősségvállalással érhetünk el eredményeket a koronavírus elleni küzdelemben. Mint mondta, a távolságtartást, a karantént és az alapos kézmosást egészen addig be kell tartania a lakosságnak, amíg elérhetővé nem válik a koronavírus-vakcina. Más megoldás ugyanis nincs.

Kaotikus kórháztúrára kényszerült egy koronavírus-fertőzött család Erdélyben - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.