Hasogatott a feje, megölte a túl sok fájdalomcsillapító

A fiatal nőt elviselhetetlen fejfájás ébresztette, néhány órával később meg is halt.

A liverpooli Grace Lewis Shaw gyakran nehezen tudott elaludni és egy ideje a feje is fájt. A 22 éves lány tünetei miatt valószínűleg véletlenül túladagolta magát anyja morfiumával – számolt be a tragikus esetről a Mirror.

Valószínűleg nem mérlegelt

A lányra a kanapén fekve talált az édesanyja, és amikor látta, hogy semmire sem reagál, rögtön hívta a mentőket, akik már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A boncolás szerint a halál oka morfiummérgezés és tüdőgyulladás volt. Mint kiderült: Grace álmatlanságban és tartós fejfájásban szenvedett, és a halála előtti napon meg is fázott. Valószínűleg a morfiumot azért vette be, hogy enyhítse a fájdalmát.

"Felébredhetett a dübörgő fejfájásra, bement a konyhába, és felkapta a tablettákat, hogy megszabaduljon a fájdalomtól. Ez csak egy baleset lehetett" – mondta a lány apja, Michael. A halottkém szerint Grace nem mérlegelte tettei következményeit. Hogy tudta-e, mekkora dózist vesz be, azt már soha nem fogjuk megtudni – fogalmazott a szakember. 

„Életvidám, pimasz és vicces volt, szeretett bulizni, bármit megtett volna bárkiért. Sok terve volt még” – idézte fel Grace-ről az édesanyja. Hozzátette, hogy bár a lánya korábban kannabiszfüggőséggel küzdött, azt azonban már sikerült legyőznie.

Nyomó, szúró, lüktető, hasogató – a fejfájás sokféle lehet, és valószínűleg a legtöbb ember már többször is átélte eddigi élete során. Mutatjuk a leggyakoribb okait és a lehetséges kezelési módokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.