A Hold „sötét oldalát” kutatja Kína

Kína sikeresen felbocsátotta pénteken Csang'o nevű holdszondáját, amely a tervek szerint először nyer mintákat a Földet kísérő égitest túlsó, eddig nem kutatott, rejtett oldaláról.

Kína legnagyobb, Hosszú Menetelés - 5 nevű űrrakétája a terveknek megfelelően pénteken helyi idő szerint 17 óra 27 perckor emelkedett a levegőbe a holdszondával a dél-kínai Hajnan szigeten található Vencsang indítóközpontból. A leszállóegységet, illetve a szondát szállító, legénység nélküli űrhajó 35 perccel később vált le a rakétáról, a földi irányítóközpont pedig ezt követően "teljes sikernek" nyilvánította a kilövést.    

A tervek szerint a leszállóegység a Hold körüli pályára állt űrhajóról leválik és landol az égitest felszínén, ahol 48 órán belül megkezdi a talaj fúrását. Robotkarjával a kinyert mintákat egy tartályba gyűjti, majd újra összekapcsolódik az űrhajóval, amely visszaszállítja a Földre. A küldetés 53 napig tart.    

Kína űrszonda
A Hosszú Menetelés - 5 nevű rakéta a kilövés előtt. Fotó: Getty Images

Mivel a Föld kísérőjének a rádiócsillagászat és más tudományos munka számára ideális, zavaró tényezőktől mentes rejtett oldalával való kapcsolat fenntartásához egy átjátszó műholdra van szükség, Kína márciusban fellőtt egy olyan műholdat, amely kommunikációs hídként fog működni a földi műveletek és a Holdon zajló robotmisszió között. A 1,2 tonnás Csüecsiao-2 műhold emellett a 2026-ban induló Csang'o-7 és a 2028-ban induló Csang'o-8 holdmisszió közvetítő platformjaként is szolgál majd.    

Elsőként azóta, hogy az egykori Szovjetunió 1976-ban hasonló missziót hajtott végre, Kína 2020-ban már juttatott vissza mintákat a Hold bolygónkkal szemközti oldaláról.    

Peking jelenlegi ambiciózus űrprogramjának célja, hogy 2030-ra űrhajósokat juttasson a Holdra, valamint az, hogy ugyanebben az évben mintákat szállítson vissza a Marsról. A hosszabb távú, egyelőre koncepcionális fázisban lévő tervek szerint Kína a Hold felszínén állandó, legénységgel ellátott bázist is létesítene.    

Kína 2003-ban hajtotta végre első legénységi űrmisszióját, és ezzel az egykori Szovjetunió és az Egyesült Államok után a harmadik ország lett, amely saját erőforrásait felhasználva embert juttatott az űrbe.    

Három űrhajósa e héten, kedden tért vissza biztonságosan az ország Föld körüli pályán keringő, Tienkung (Mennyei Palota) nevű űrállomásán töltött hat hónapos küldetéséről. Peking korábban közölte, hogy idővel külföldi űrhajósoknak és űrturistáknak is hozzáférést kíván biztosítani űrállomásához.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!