Eddig ismeretlen riport került elő Karinthyról

Nagy Lajos író egy riportot készített agyműtéten átesett barátjáról, Karinthy Frigyesről, ami viszont végül nem jelent meg.

Most először került nyilvánosság elé Nagy Lajos író riportja Karinthy Frigyesről, amelyet 1936 nyarán készített az agyműtéte után lábadozó íróról. Karinthy Frigyest 1936. május 4-én műtötte meg Stockholmban Herbert Axel Olivecrona agysebész - írja a Qubit.

Az író hazaérkezése után felvett riportot valószínűleg azért nem publikálta, mert kifutott vele az időből. Karinthy körülbelül egy hónappal a műtétje után már maga is írt, elsősorban a műtétjéről, a nagy érdeklődésre való tekintettel. Több cikke is megjelent a beavatkozásról, szeptember 27-én a Pesti Naplóban megkezdte az Utazás a koponyám körül című regényének közlését is. 

Nagy Lajos cikkéből kiderül többek között az, hogy Karinthy a műtétje után is dohányzott, de megemlítik legendás boxbajnokot, Max Schmelinget is. 

"A napi cigaretta adagja a múltkor még egy volt, most már kettő. De azért – elégedetlenkedik, – még mindig vannak kis közérzeti zavarai s gyengének érzi magát. Firtattam a zavarokat, hát kiderült, hogy tulajdonképpen azzal nincs megelégedve, hogy nem olyan erős, mint Schmehling. Megnyugtatom afelől is, hogy ez az állapot huzamos ideig el fog tartani csaknem mindnyájunknál" - olvasható a riportban.

Később Karinthy váratlan halála (1938. augusztus 29.) után Nagy Lajos egy Nyugatban megjelent írással búcsúzott barátjától.

A teljes riport a Qubit oldalán olvasható.

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!